A Jobbik szolidaritást vállal az ápolókkal

Azután mondott fel múlt szombaton, hogy megtiltották neki a fekete ruhában való tiltakozását. Sándor Mária az RTL Klub Házon Kívül című műsorában beszélt először a nővérek és ápolók helyzetéről, a kifizetetlen túlórákról, a túlterheltségről.

Sándor Mária - Fotó: Facebook

Kedden a szakszervezeti elnökkel és egy ügyvéddel együtt ült le a kórház ápolási igazgatójával, melynek eredményeképpen visszavették a kórházba. Fekete ruhát továbbra sem hordhat, de fekete szalagot viselhet.

Eközben Sándor Mária akciójához egyre többen – még külföldről is – csatlakoznak a Facebookon, a hétvégén pedig újra fekete ruhában tiltakoznak majd az ápolók.

A Fidesz-kormány semmibe veszi az egészségügyi dolgozókat

Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdai közleményében tisztes megélhetést és a biztonságos betegellátáshoz szükséges feltételeket követel az egészségügyi dolgozóknak a kormánytól.

"Az elmúlt hétvégén az ápolónők fekete ruhát hordva dolgozták végig munkaidejüket, és így fognak tenni a jövő hétvégén is annak érdekében, hogy mindenkinek felhívják a figyelmét a rossz munkakörülményekre és megbecsülésük hiányára. A Jobbik szolidaritást vállal az ápolónőkkel és valamennyi egészségügyi dolgozóval, akiket a Fidesz-kormány semmibe vesz.

Az egészségpolitikában az ápolás nem kap megfelelő hangsúlyt. Az egészségügy ma is erősen orvos centrikus. Az ápolókról csak mint mellékszereplőkről beszélnek. Nincs lehetőségük egy jobb minőségű életre, hiszen a fizetésük csak vegetálásra elég. Nem ismeri el a társadalom azt a megfeszített munkát, szaktudást, amelyet az ápolók teljesítenek a betegágy mellett. Az egészségügy vezetői mind országos, mind helyi szinten érzéketlenek az ápolók fájdalmaira.

Válságban van az egészségügy és vele együtt az ápolók ügye is. Súlyos létszámhiánnyal küzd az egészségügyi ellátórendszer, amelynek következtében az ápolók testileg és lelkileg egyaránt le vannak terhelve. A létszámhiány veszélyezteti a betegek biztonságos ellátását. Sokáig ez az állapot nem tartható fent.

A Jobbik követeli az Orbán-kormánytól, hogy teremtsen olyan feltételeket az egészségügyi szakdolgozók számára, amely lehetővé teszi a biztonságos betegellátást és a tisztes megélhetést egyaránt."