A Magyar Ápolók Napja egyben az üres kormányzati ígéretek napja is?

Bár a kormány megígérte, hogy elindítja az ápolók béremelését, munkakörülményeiket javítja, eddig ebből semmit sem valósított meg.

Két éve semmilyen érdemi lépés nem történt ezen a területen, miközben milliárdokért folytat és vásárol propagandát, jól megtömve a Vajna- és Habony-félék zsebeit, akik így urizálnak közpénzből a korrupcióba süllyedő Fidesz háza táján - fogalmazott a képviselő.

Mint írta, a kormány, élén Orbán Viktorral mindaddig folyamatosan nemet mond az ápolók jövőjére, amíg halogatja a nemzetgazdaságilag is legrosszabb helyzetben lévő ápolók fizetésének emelését, munkakörülményeinek javítását és az utánpótlás biztosítását.  

A Jobbik ezúton köszönti a lelkiismeretesen dolgozó több tízezer ápolót, akik végtelen empátiával és türelemmel végzik dolgukat, és egyben köszöni, hogy az üres kormányzati ígérgetések dacára nap mint nap elhivatottságukról tesznek tanú bizonyságot - fogalmazott.

Lukács László György szerint a Jobbik az ápolók helyzetének javítása érdekében az ő véleményükre is kíváncsi. Éppen ezért indította el a Valódi Nemzeti Konzultációt, amelynek keretében az ápolás ügyben dolgozó szakmai és a civil szervezetek véleménye alapján fogják a magyar háztartásoknak kiküldeni kérdéseiket. Ennek keretében a lakosság kinyilváníthatja, hogy nagyra tartják az ápolók munkáját, és azt is, hogy nem lehet tovább halogatni az ágazati dolgozók megsegítését - közölte.

A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: náluk, politikusoknál jobban tudja a szakma, hogy miket kell orvosolni, ezért a velük való együttműködés az elsődleges. Közölte, hogy múlthéten több mint kétszáz levelet küldtek ki a szervezeteknek, közülük már többen jelezték, hogy részt kívánnak venni egy tanácskozáson. A Jobbik azt reméli, tevékenységük a kormányt cselekvésre fogja sarkallni.