A Magyarország által Iraknak ajándékozott T-72-es tankokkal nyomul az Iszlám Állam

Az iraki egységek tavalyi fejvesztett menekülésével e harcjárművek egy része szinte biztosan az Iszlám Állam kezébe került. 

Gyurcsány Ferenc még 2004 decemberében miniszterelnöksége idején jelentette be, hogy a Magyar Honvédség a kalocsai raktárában álló 148 T-72-es harckocsiból 77 darabot átad az amerikai vezetéssel újjá alakított Iraki hadseregnek. A tankokat kiszállításuk előtt a honvédelmi tárca tulajdonában álló, HM Currus Rt. fel is újította, mintegy 2,5 millió dollárért. Annyi örömünk lehet, hogy ezt a költséget legalább az Egyesült Államok állta. A harckocsikat a NATO 2005 őszén szállította ki Irakba.
 
Felújított magyar T-72-esek útban Irak felé 
 
Hétfőn jelent meg a sajtóban a hír, miszerint Moszul 2014. június 9-én történt elestekor, az  Iszlám Állam 2300 páncélozott Humvee terepjárót zsákmányolt. A harcra teljesen alkalmatlan iraki katonák, minden jelentősebb ellenállás nélkül menekültek el a városból, hátrahagyva az amerikaiaktól és szövetségeseitől kapott értékes fegyvereket és felszerelést. Ezek az eszközök most már az IÁ-t erősítik. Az Irak északi részén felhalmozott fegyver, lőszer és egyéb felszerelés gyakorlatilag mind a terrorszervezet birtokába került a legtöbb esetben sértetlenül. Az irakiak menekülése ugyanis olyan pánikszerű volt, hogy a hátrahagyott haditechnikai eszközök megsemmisítése szóba sem került. 
 
Zsákmányolt T-72-es az IÁ szolgálatában
 
Az amerikai megszállás után Irakba összesen 100 darab T-72-es harckocsit szállítottak. Ezek közül 77 darab cseh és lengyel gyártású tank volt Magyarország adománya. Szinte biztosra vehető, hogy ezekből már számos példány az IÁ birtokában van. Az egykoron a magyar honvédek által használt tankokat, most terroristák használják sok esetben ártatlan civilek, gyermekek és nők lemészárlására. Az IÁ pedig azért tud még ekkora nyomás alatt is folyamatosan újabb és újabb területeket elfoglalni, mert a zsákmányolt fegyverzetnek köszönhetően rendkívüli módon megerősödött. 
 
Akad belőle bőven
 
Gyurcsánynak 2004-ben nagyon jól jött a harckocsik Iraknak ajándékozása. Mivel a NATO keretein belül ez volt a legjelentősebb felajánlás, így az amerikaiak rögtön be is véstek egy nagy-nagy piros pontot a bukott miniszterelnök képzeletbeli washingtoni ellenőrző füzetébe.
 
 
Az egy költői kérdés, hogy a hadrendből kivont T-72-es harckocsikat miért ajándékozgattuk el, és miért nem modernizáltuk, mint például Lengyelország. Nyilván így sem lennének a legkorszerűbb tankok, de a semminél biztos többet érnének. Újakra ugyanis belátható időn belül biztos nem lesz pénzünk. Itthon pedig biztosan jobb kezekben lennének, mint a terroristáknál.