A PM-nél azt se tudják, milyen pártok vannak a Parlamentben

A PM az Országgyűlés minden pártjának egy-egy női képviselőjéhez fordul annak érdekében, hogy a nemrég útnak indult Nemzeti Minimum – koncert az éhező magyar gyerekekért elnevezésű civil kezdeményezéshez közös segítségünket ajánljuk fel - írta közleményében a szabad szemmel nem látható támogatottsággal bíró párt képviselője, Szabó Tímea.
 
„Rengeteg probléma van Magyarországon, de egyik sem fogható ahhoz, amikor az ember gyerekeket lát szenvedni” – mondta, majd hozzátette: „Normális ember számára ez egyszerűen elviselhetetlen”.
 
A párt nyílt levelet írt 
  • Kunhalmi Ágnesnek (MSZP),
  • Vadai Ágesnek (DK),
  • Szél Bernadettnek (LMP),
  • Szelényi Zsuzsának (Együtt),
  • Bartos Mónikának (Fidesz)
  • és Hoffmann Rózsának (KDNP)
 
annak érdekében, hogy egy közös törvényjavaslat benyújtásával ajánlják fel segítségüket a Nemzeti Minimum Nap létrehozásában, amely részleteinek megbeszéléséhez egyeztetésre hívják a civil szervezőket.
 
Önök is észrevették, hogy valami kimaradt? Jól látják, a Jobbik részéről senki sem kapta meg Szabó szívszorító sorait, mindezt a párt részéről is megerősítették az alfahir.hu-nak.
 
Pedig a politikus még azt is megjegyezte: „A köztünk fennálló világnézeti és napi politikai különbségeket kár lenne tagadni, de a gyerekek érdekében kell, hogy legyen egy közös minimum még köztünk is. Hiszek abban, ez Magyarország legfontosabb ügye, amiben nem a politikusok vagy a civilek közti különbségeket kell nézni, hanem azt az elszánást és tenni akarást, ami összeköt minket.”
 
Két lehetőség van: a PM politikai tőkét kíván kovácsolni a gyermekéhezésből, ráadásul úgy, hogy még ezt az ügyet is átpolitizálva kihagyja belőle a számukra nem szimpatikus Jobbikot. Esetleg nem tudják, hogy van egy ilyen párt is a Parlamentben. Pedig feltűnhetett volna nekik, a legfrissebb kutatások szerint a Jobbikkal ugyanis velük szemben nem néhány tucat, hanem több mint egymillió választópolgár szimpatizál.