A Star Wars nyomdokaiba lép a Transformers-univerzum

Bekeményít a Paramount stúdió, a Transformers-filmek gyártója: a nagy konkurencia, a Disney már jóval korábban bejelentette, hogy évente kijön egy Star Wars-opusz, mégpedig úgy, hogy egyik évben a hivatalos saga folytatódik, a másikban pedig egy spinoff érkezik (olyan darab, amely a történet egyik mellékszálát dolgozza fel). 
 
Nos, a Paramount ugyanezt fogja megcsinálni a maga Tranformers-franchise-ával. A Transformers-széria ötödik része 2017 nyarán kerül a mozikba, ez lesz az utolsó, amelyet Michael Bay rendez, aki a későbbiekben szerzői projekteket szeretne megvalósítani, értsd: valószínűleg művészfilmeket akar csinálni. (?!)
 
 
Egy évre rá jön az első spinoff, amelynek középpontjában az egyik gigarobot, Bumblebee, azaz Űrdongó áll, az egyszerűség kedvéért ez a film címe is. Egy évvel később valószínűleg Optimus Prime történetével rukkolnak elő. Azt, hogy a harmadik spinoff kiről fog szólni, még nem lehet tudni (egyelőre hármat terveznek).
 
A stúdió azzal büszkélkedik, hogy nagyon erős forgatókönyvírói csapatot állítottak össze, amelynek élén az Oscar-díjas Akiva Goldsman áll (aki az Egy csodálatos elme forgatókönyvét is írta), miközben sztoriszinten maga Steven Spielberg felügyeli a folyamatot. Még annyi biztos, hogy a spinoffok kicsit kevesebbe fognak kerülni, mint a fősodor filmjei, amelyekben ugyebár Bay mindent felrobbantott.