(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Egyre több helyen fordul elő azonban a gyerekek között egymás csúfolása, bántása, kiközösítése, zaklatása, ha kiderül valakiről, hogy koronavírusfertőzött. Sok esetben azonban nem is kell fertőzöttnek lenni ahhoz, hogy valaki áldozattá váljon:
„Nyaralni mentek? Remélem koronás leszel!”
– kapta válaszként ezt az a kislány, aki egy tanulócsoportban kérte meg társait arra, hogy küldjék el neki a leckét miután hazaértek a nyaralásból.
Nem csak iskolai tanulócsoportokban, hanem óvodákban is előfordul az, hogy a gyerekek járvánnyal kapcsolatos jelzőket használnak egymásra: megtörtént, hogy a gyerekek koronás gúnynévvel illették a másikat, akihez senki sem szólt semmit, nem játszottak vele egész nap és nem ült le mellé senki. Ez sajnos nem csak kisebb korban, hanem egyetemeken is megfigyelhető reakció. Előfordult, hogy egy hallgató miatt kényszerült egy egész szak az egyetemen karanténba. A többi hallgató ezért kiközösítette őt, nem kapta meg az előadásokról, gyakorlatokról az információkat, a közösségi és egyetemi történésekről pedig nem értesítették.
A Covid-bullying során olyan gyerekek, diákok váltak érintetté, akiket korábban lehet nem ért ilyen mértékű bántalmazás.
A bántalmazók kezébe ezzel egy újabb fegyver került, amellyel társaikat zaklathatják személyesen és az online térben egyaránt.
A pedagógusok keze azonban meg van kötve, hiszen sokszor a diákok nem szólnak erről senkinek, sem a szülőknek, sem pedig a tanároknak. Ilyenkor lenne óriási szerepük a pszichológusoknak az intézményekben, akikhez a diákok ilyen esetekben fordulhatnának, azonban jelenleg óriási hiány van a mediátorokból, pszichológusokból a köznevelésben. Pedig ilyenkor nagy segítség lenne az, ha lehetősége lenne a diákoknak arra, hogy a bennük levő, vírusfertőzéssel kapcsolatos gondolatok, vélemények, aggodalmak, félelmek moderált keretek között megtartott beszélgetések során kijöhessenek, és a gyerekek számára legyen olyan platform, ahol ütköztetni tudják erőszakmentesen a különböző véleményüket.
Ebben az eszmecserében lenne kulcsszerepe a pszichológusoknak, mediátoroknak vagy konfliktuskezelést tanult pedagógusoknak. Azért fontos kiemelni azt, hogy konfliktuskezelést tanult pedagógusoknak, mert jelenleg csak szakmai továbbképzés keretei között lehet elsajátítania egy pedagógusnak, leendő pedagógusnak a konfliktuskezelés rejtelmeit. Jelenleg az osztatlan tanárképzésben nem kap fontos szerepet az ilyen esetek kezelésének menete.
Az elmúlt évek tanár és diákbántalmazásai már felhívták a figyelmet a rendszer hiányosságaira, most a koronavírusjárvány második hullámában még egy figyelmeztetést kaptunk arról, hogy a bullying mindennapos jelenség a magyar iskolák többségében.
A megoldás ilyen esetben szerintem az lenne, ha a köznevelésben tapasztalt szakemberhiánnyal végre érdemlegesen foglalkozna a kormányzati oldal. Nem csak felkészült pedagógusokra, hanem pszichológusokra, mediátorokra és szociális munkásokra is szükség van ahhoz, hogy a fentebb említett történetek ne égessenek egy életen át tartó sebet a gyerekekbe.