Nem vagyok sportjogász. A sportra mint egykori gyakorló és jelenleg a sportot és a sportolókat tisztelettel figyelő ember tekintek. A sport több, mint az emberek fizikai teljesítőképességének versenyében megjelenő gyakorlatias tevékenység. A lélek, a szellem és a fizikai képességeink rendkívül összetett és bonyolult vetélkedésének megtestesülése.
De mára ettől több lett: A mindent legyőzni akaró becsvágy, az emberi gyarlóság, a tisztességtelenség színtere is lett a sport. Ezek az alapvetőnek tekinthető emberi tulajdonságok vetélkednek egymással időtlen idők óta.
Sajnos korunk zavarodottsága a tiszta versenyek háttérbe szorulását eredményezik. Mérhetetlen felelőssége van annak, hogy miként tudjuk a tisztelet, a becsületesség, a méltóság keretein belül tartani mindazt, amely a lélek számára is kihívás.
És ez nem csak a sport területén van jelen. Életünk mindennapjait befolyásolja ez a jelenség. Miért van mégis rendkívüli felelőssége a sportnak? Mert véleményem szerint minden emberi tevékenység alapja a sportban megjelenő viselkedési morálon alapul.
Számos szabály született már a megfelelő keretrendszer kialakítására, ami igyekszik a tisztaság megtartását elősegíteni. Ezzel együtt van egy alapvető tézis, ami meghatározza a megvalósulás eredményét. Ez a tézis a „Mindent szabad, ami nem tilos” és a „Minden tilos, amit nem szabad” meghatározások közötti rendkívüli különbség.
Mindenki számára világos és ismert tény a doppingokkal és doppingszerekkel történő visszaéléseket szabályozó rendszer. Ez a rendszer ugyanúgy kezeli a kérdést, mint a világi életben a tudatmódosítószerek megítélését: ha nincs a tiltólistán a szer, vagy nem tisztázott a szervezetben történő jelenlét forrása, akkor nem szankcionálható…
Ezzel szemben én a „normálistól” való eltérést tartom fontosabbnak… Nem képes a tudomány lépést tartani a sikeréhes, erkölcstelen világgal. Emlékezzünk csak az egykori NDK-s gyakorlatra.
Engem nem érdekel, hogyan került a „nemtelen” bokszoló szervezetébe a tesztoszteron. Egyrészt nem vagyok szakember, másrészt a szakemberek sem képesek követni az ilyen irányú szándékosságot. A lényeg, hogy olyan adottságokra tett szert a sportoló, amik kívül esnek a tisztességes, becsületes, méltósággal végzett vetélkedés keretein.
Mit tehetnek a sport tisztaságának felügyelői? Nem hivatkozhatnak a tudatlanságukra. Nem hivatkozhatnak semmire, ami veszélyezteti a tiszta vetélkedés szentségét! A kérdéses személyt azonnal vissza kell léptetni. Vállalniuk kell azt a kockázatot, hogy tévednek, vállalniuk kell a tudásukhoz mért felelősséget a számukra ismeretlennel szemben.
A kérdés számomra csak annyi, hogy ott van a „nemtelen” sportoló szervezetében a tesztoszteron a női mezőnyben vagy nincs ott? Ezzel én döntöttem a „Mindent szabad, ami nem tilos” és a Minden tilos, ami nem szabad” dilemmája között.
Hámori Luca az eddigi életét tette fel a sportba vetett hitére, a tiszta versenyzésre, az emberi teljesítőképesség pedig tehetséggel párosult a szorgalommal elvégzett munka oltárán.
Most egy olyan, rajta kívülálló okok, emberek által okozta krízis jön vele szembe, amit csak emberi nagyságával képes leküzdeni. Győzelemmel fog-e végződni ez a küzdelem? Az én szememben Hámori Luca már most egy ikonná vált olimpikon. Az emberi nagyság ikonja!
Vannak, akik a visszalépését szorgalmaznák – példának okáért Vona Gábor. Határozottan nem értek egyet vele. Hámori Luca teljes mértékben tudatában van a sporttal járó, különösen a küzdősporttal járó sérülésveszélynek, és nem is neki kell eldöntenie azt a – lassan – világot foglalkoztató dilemmát, hogy szabályos-e az ellenfele indulása.
Épp ezért Hámori Lucát nem féltem semmitől és nem biztatom semmire. Nem hiszem, hogy szüksége van a magyar sportolónak a tanácsomra. Hámori Lucát tiszta szívemből, lelkemből tisztelem! Hiszem, hogy a meghozott döntése méltó lesz az Emberi Méltósághoz, méltó lesz a Sport Szentségéhez, méltó és példamutató lesz minden magyar, de a világ összes női sportolója számára!
Az Olimpiai Játékokat felügyelő, irányító szakembereknek, sportdiplomatáknak pedig azt kívánom, hogy képesek legyenek felnőni Hámori Luca emberi és sportolói nagyságához!
Kedves Luca! Szeretném, ha tudnád, hogy Magyarország egy emberként áll melletted. Tudom, hogy ha ringbe lépsz, fizikailag nem lehetünk ott veled. De ott lesz a szívünk, és ott lesz a lelkünk végig a mérkőzésen, és ez mostantól így lesz, amíg élsz. Történelmet írsz.
(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)