Fülöp kutya története 2017-ben járta be a hazai sajtót. Az állat egy nagycserkeszi családnál élt, vagyis inkább élt volna, ha kölyökkorában nem kötnek a nyakára egy kötelet, amit lazítás nélkül hagytak egészen kétéves koráig. A kutya úgy nőtt bele a nyakörvbe, hogy a fejét szinte alig tartotta valami, hiszen nyakát elszorította a kötél.
Kimentése után pár héttel az állat elpusztult, gazdái pedig talán a társadalmi felháborodás és a sajtónyilvánosság miatt azon kevesek közé kerültek, akik letöltendő szabadságvesztést kaptak, még ha csak nyolc-nyolc hónapot is. Ez az ügy vezetett oda, hogy futballszurkolók országszerte létrehozták a Szurkolók az állatkínzás ellen nevű kezdeményezést, ami a mai napig aktívan működik. Csepelen is így indult a helyi civil állatvédelem, majd ez alakult át a független Agenor Civil Állatvédő Egyesületté 2018 elejére, Porkoláb Tamás irányításával.
Az egyesület 23 taggal alakult meg, ma az aktív résztvevők száma öt fő, és nagyjából még ennyien segítik a munkát, kiegészülve a kutyasétáltatást vagy autós szállítást vállaló alkalmi önkéntesekkel. És mindenki, mindent ingyen csinál.
„Amikor alapítottam az egyesületet, az egyik fő szempont az volt, hogy itt soha nem lesz se fizetés, se benzinpénz kivéve. Mindent, mindenki önkéntesen csinál, nincs kivétel”
– mondja nekünk Porkoláb Tamás. A szervezet a működését részben saját zsebből, részben adományokból tartja fenn. Adó egyszázalékot a törvények szerint még nem fogadhatnak, de ha teljesítik a kétéves közhasznú tevékenységet, erre is számíthatnak majd.
A csepeli önkormányzat sem támogatja a működésüket, igaz, Porkoláb Tamás határozottan állítja, hogy nem is kértek segítséget. Azt mondja, már azzal is megelégednének, ha elvégeznék feladataikat, például a bejelentések kivizsgálását. Támogatás terén egyébként az újpesti önkormányzat teljesít feltűnően, az ottani állatmentők, hivatalos nevükön az Állatmentő Liga több autóval és minőségi felszerelésekkel is rendelkezik. Ahogy erre beszélgetésünk során kitérünk, Tamás rögtön rá is vágja: pont nemrég kaptak tőlük segítséget, este 11 órakor három autóval és nyolc fővel jelent meg az Állatmentő Liga egy újpesti címen, ahol ideiglenesen egy csepeli kutyára vigyáztak, de ahogy ő mondja, az állatnak egy óvatlan pillanatban sikerült „megpattannia”. Az állatot sikeresen befogták és visszavitték, mielőtt elütné egy autó.
Teljes ellátást kapnak a talált állatok
Beszélgetésünk során betekinthettünk abba is, hogyan néz ki a hétköznapokban egy mentés. Ha találnak egy kutyát vagy macskát, megnézik, hogy van-e benne chip, majd ha nincs, első körben mindig állatorvoshoz fordulnak. Itt az állat megkapja a (kutyák esetén kötelező) veszettség elleni oltást, féreghajtást, és be is chippeltetik, majd indulhat a helykeresés a segítők között. Az Agenornak ugyanis telephelye sincs, így ha nem tudja senki ideiglenesen hazavinni, az állatot végül fizetős panzióban helyezik el, amíg nem találnak neki gazdát.
Természetesen nagy segítség lenne számukra is egy saját telephely, de ennek tízmilliós költségeit nem tudják vállalni.
A nagyvárosnak megfelelő lakosságú kerületben a bejelentések száma ingadozó: van olyan, hogy napokig senki nem keresi őket, aztán hirtelen kapnak húsz hívást, ilyenkor érezhetően elérik kapacitásuk végső határát és előfordulhat, hogy már nem tudnak segíteni. Tamás meglepő példát is tudott mondani arra, hogy olykor milyen hívásokat kapnak.
„Nagyon változatos, hogy ki, mivel, milyen habitussal telefonál. Van ember, aki azzal keres meg, hogy ’Itt a kutya, már nem kell vigyétek el most!’ – ilyenkor el kell magyaráznunk, hogy nekünk nem ez a dolgunk, amire sértődés lesz a reakció.”
Hozzáteszi:
„Mindenki azt hiszi, hogy mi egy hatóság vagyunk, hogy nekünk bármiféle ellenőrzési jogkörünk van, pedig nincs. Ugyanolyan civil emberek vagyunk mint bárki más, ugyanazt a bejelentést tesszük meg mi is, amit az emberek is megtehetnének.”
Az elnök szerint jelentősen javulna az állattartási színvonal, ha mindenki fogná a telefont és bejelentené a rossz bánásmódot a jegyzőnél vagy állatkínzás esetén a rendőrségen, majd a hatóságok következetesen el is járnának minden egyes ügyben. Jelenleg azonban egyik sem történik meg kielégítő módon.
A riasztások jellemzően kutyákról és macskákról szólnak, utóbbinál gyakori, hogy egész kolóniákat kell felszámolniuk. Például ha van egy elhanyagolt terület 15-20 kóbormacskával, akkor egymás után befogják őket, mindet ivartalanítják és gazdásítják. Ha egy macskát nem tudnak örökbe adni és a további elhelyezése is nehézkes, egy TNR nevű módszerrel (befogás-ivartalanítás-visszaengedés) visszahelyezik korábbi élőhelyére. Ilyenkor a macska fülének végéből lecsippentenek egy darabot, ezzel jelölve, hogy ivartalanított az állat. A továbbiakban az ilyen macska nem verekszik annyit, így nem kap el olyan könnyen vérrel vagy nyállal terjedő betegségeket sem, nem beszélve a további, fölösleges szaporulatok megelőzéséről. Az Agenortól egyébként nem csak a kutyák, hanem a macskák is chippelve kerülnek új gazdájukhoz.
Tudta?
A macska sem mászkálhat át mindenhová. Az állatvédelmi törvény értelmében az állattulajdonosok kötelesek biztosítani, hogy állataik saját telkükön belül maradnak, beleértve a macskákat is. Ezért az egyesület nem is ad örökbe kerti tartásra szánt macskát, az ugyanis könnyen szabálysértésbe, vagy későbbi mentésbe fordulhat.Több száz állaton segítettek
Porkoláb Tamás azt mondja, az elmúlt egy évben nagyjából 80 állatot adtak örökbe, és kétszázat juttattak vissza gazdájukhoz vagy chipleolvasással, vagy kerestetés útján.
„Jelenleg is otthon van 27 darab oltási könyv. Ezek az állatok ideiglenes befogadóknál, örökbefogadó-jelölteknél vagy panzióban várják, hogy új otthonuk legyen. Ez már a határ, ennyit bírunk” – meséli.
Ugyanakkor az örökbefogadás nem úgy néz ki, hogy bárki viheti a kiszemelt kutyát-macskát, aki jelentkezik. Komoly előszűrés van, így akár néhány elejtett mondatból kiderülhet az állatvédők számára, hogy talán jobb, ha tovább keresik a megfelelő gazdát. Ezután részletes örökbefogadási szerződést kötnek, a későbbiekben pedig többször is ellenőrizhetik az állat jólétét.
Beszélgetésünk során kitértünk arra is, mit lehetne tenni az állatkínzás és a rossz bánásmód megelőzéséért. Tamás szerint sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha valóban el lehetne tiltani embereket az állattartástól, nem úgy, mint most.
„Mert oké, hogy elhozol egy kutyát valahonnan, de két nap után máris ott van a következő. Ez egy végeláthatatlan folyamat, ami csak termeli és termeli magából az állatokat. A törvény persze engedné az eltiltást, de ezt a valóságban nem alkalmazzák”
– mondja. Kérdésünkre némi csalódottságot bújtató hangon elismeri, Csepel egyes külső részei olyanok mint „a miskolci Lyukóvölgy”, ahol az állat nem több egy használati tárgynál.
„Borzalmas. De tehetetlenek vagyunk”
- összegzi.
„Nemrég reggel hatkor hívott fel valaki rejtett számról és csak annyit mondott, hogy a Szabadkikötőnél a bicikliút mellett van egy sérült kiskutya, majd lerakta. Kimentem, háromnegyed órán át kerestem a kutyát mire megtaláltam az árokpart szélén gombócba gömbölyödve. Kinyújtotta a lábát, a bőrének fele le volt rágva, talán valami sérülése lehetett korábban. Akár csapdába is léphetett, ez sincs kizárva. A kéthónapos kutyának kb. háromszáz csontkukac ette a lábát. Holnap megyek örökbe adni, napi szintű orvosi kezelés után sikerült megmenteni.”
- meséli a happy enddel végződő sztorit, bár a fotót elnézve a kutya elég sokat szenvedhetett azelőtt, hogy segítséget kapott:
És szerencsére jó hírnek tűnik az is, hogy direkt bántalmazásokkal ritkán találkoznak, igaz, az ilyen eseteket nagyon nehéz bizonyítani, amíg nincs róla videó. Így az állatvédőknek inkább a rossz tartási körülmények, a kiszökések miatt sok a dolguk.
A törvény jó, de nem tartják be
Az állatvédelmi törvények betartatása nem csak Csepelen, nem csak Budapesten, hanem országosan is rossz – abban ugyanis teljes egyetértés van az állatvédők között, hogy nem a törvény a gyenge, hanem a végrehajtása.
„Az állatvédelem jelenleg csak egy púp mindenki hátán, senki nem akar vele foglalkozni, nyűg, teher. Egy fél stadion árából meg lehetne oldani az összes magyarországi kóborállat ivartalanítását, de ez senkit nem érdekel”
– magyarázza Tamás, aki maga is futballszurkoló, mégis más értékrendet vall a pénzek elosztásában ha arról van szó, hol van igazán forráshiány.
Elég csak arra gondolni, hogy tavaly a kormány
egy egész évre (!) 54 millió forintot adott állatvédelmi célokra,
ráadásul még ezt a jelentéktelen, már-már megalázó összeget is ellenzéki pártoknak kellett kiharcolniuk.
„Az összes állatvédelmi szervezetre jutott 54 millió forint. Ez mindent elárul. De a legégetőbb probléma a hozzáállásban rejlik, sajnos kevés az újpestihez hasonló jó példa” – mondja erről.
Aki nem tud vagy nem akar, az ne tartson állatot
Az Agenor vezetője szerint alapvetően azt kellene megérteniük az embereknek, hogy nem kötelező állatot tartani. Innentől kezdve pedig nem lehet kifogást keresni arra, hogy valaki miért bánik rosszul velük. Úgy véli, a mentalitás változásához ideje lenne a bírságolási rendszert is komolyabban venni, akár egy olyan lépcsőzetes módszerrel, aminek a tetején már tényleg komoly bírságot kapna egy felelőtlen gazda.
A szervezet elnökével való beszélgetés során kendőzetlenül rajzolódott ki a kép arról is, milyen harcot vívnak meg az állatokért nap, mint nap a kis civil állatvédő szervezetek. Van úgy, hogy a tagoknak albérletet kell váltaniuk, mert a főbérlőnek nem tetszik, hogy lakója néha hazavisz 1-2 mentett kutyát. Van úgy, hogy saját autójukat alakítják át azért, hogy legyen miben vinni a kutyákat. Ez például Tamás saját megoldása arra, ha hirtelen hívnák:
Csepelen kéthavonta tartanak gyűjtést a helyi Rizmajer sörházban, ahol melegebb hónapokban örökbefogadási napokat is szerveznek. Ezek szerencsére elég sikeresnek mondhatók. Ezen túl van egy 365x3 nevű projektjuk is, amiben minden nap megosztanak 3 gazdakereső állatról szóló posztot az ország más szervezeteitől és magánszemélyektől is.
Az állatvédők vezetője bizakodóan úgy fogalmazott: „Nem szoktunk senkit megkeresni, nem szoktunk tolakodni vagy hirdetni. Csendben csináljuk a dolgunkat, és közben egyre többen keresnek minket, hogy ebben segíthessenek”.
Talán ez az az út, ami egyszer beérik.