Albánia: tüntetők ostromolták meg a Demokrata Párt székházát

Albánia: tüntetők ostromolták meg a Demokrata Párt székházát

Több ezer tüntető ostromolta meg a jobboldali, ellenzéki Demokrata Párt székházát szombaton Tiranában - számolt be az MTI.

Sali Berisha korábbi kormányfő és elnök hívei áttörték az épület bejáratát, és behatoltak az épületbe az albán fővárosban.

A News.24 hírcsatorna tudósítása szerint

tüntetők egy csoportja feljutott az első emeletre, de Lulzim Basha pártelnök irodáját nem sikerült elfoglalniuk, mert a biztonságiak erősítést kaptak, és feltartóztatták őket.

A hírcsatorna szerint bentről könnygázt fújtak a kint lévő tiltakozókra, a rendőrség pedig körbe vette az épületet, de eleinte nem avatkozott be.

A konfliktus mögött Basha és Berisha rivalizálása áll. Berishát Basha kezdeményezésére tavaly ősszel kizárták a párt frakciójából, miután az Egyesült Államok korrupciós vádak miatt kitiltotta őt az országból.