Államosítanák a hazai járóbeteg-ellátást, már levelet is kaptak a polgármesterek

Államosítanák a hazai járóbeteg-ellátást, már levelet is kaptak a polgármesterek

Az Orbán-kormány elvenné a szakrendelőket az önkormányzatoktól, erről levelet is küldtek a polgármestereknek, akiknek hét végéig kell nyilatkozniuk, hogy átadják-e szakrendelőiket az államnak.

Totális államosításra készül a kormány az egészségügyben, a tervek szerint elvennék a szakrendelőket az önkormányzatoktól. Erről levelet is küldtek a polgármestereknek, akiknek hét végéig kell nyilatkozniuk arról, hogy átadják-e szakrendelőiket az államnak, írja a Népszava.

„A szakrendelők állami átvétele lehetőséget jelent járóbeteg szakellátási feladatok hatékonyságának növelésére, a betegutak egységesítésére és a várakozási idők rövidítésére”

– áll a levélben.

A lap szerint

az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) január óta gyűjti a 136, nem állami tulajdonban lévő járóbeteg-ellátó intézmény gazdálkodási és egyéb adatait.

Mint arról korábban beszámoltunk, Takács Péter egészségügyért felelős belügyi államtitkár tavaly egy szakmai fórumon elismerte, hogy a szakrendelők államosításának ötlete az övé, ugyanakkor azt is megígérte, hogy ha az önkormányzati szakrendelők építészeti, műszaki, betegforgalmi és kihasználtsági felméréséből az derülne ki, hogy nem jó ötlet az államosítás, akkor nem fogja azt erőltetni.

Soproni Tamás, Terézváros ellenzéki polgármestere a Népszavának elmondta, buta döntés lenne az államosítás, mert a szakrendelő működési költségeinek, eszközbeszerzéseinek mintegy 15 százalékát most az önkormányzat biztosítja. A Momentum fővárosi frakcióvezetője szerint csak az elmúlt három évben – részben az önkormányzat segítségével – jelentősen megújult a műszerpark a szakrendelőkben.

Közben az már biztos, hogy Újpest nem adja át rendelőintézetét az államnak, erről az önkormányzat képviselő-testülete hétfői, rendkívüli ülésen döntött, számolt be a Telex.

Címlapkép: MTI