Államtitkok is veszélybe kerülhettek a jobbikos irodák feltörése miatt

Értéktárgyak nem tűntek el, adatokra, dokumentumokra vadászhattak a betörők.

A politikus felidézte a kormánypárti média lejárató kampányának fő állomásait, kiemelve Vona Gábor pártelnök és Volner János frakcióvezető megfigyelését, majd utóbbi megzsarolását.

Hétfőn délelőtt 11 óra körül a Jobbik-frakció három irodáját nyitva találták az Országgyűlés Irodaházában, ezek egyikét felfeszítették - közölte Jakab. A helyiségek között volt

Tokody Marcell jobbikos fővárosi képviselő, és Mirkóczki Ádám parlamenti képviselő irodája.

Utóbbit minden jel szerint feltörték.

Feltörték Mirkóczki Ádám irodáját

"Most hívtak Budapestről kollégák, hogy az Országgyűlés Képviselői Irodaházában lévő 4. emeleti irodám tárva-nyitva, s mint kiderült, azt ismeretlenek feltörték! Ugye ez az irodaház, amely elvileg szigorúan védett objektum és biztonságos beléptetőrendszerrel rendelkezik. Ennek ellenére simán feltörték az irodánkat, ahol kollégámmal közösen végezzük napi munkánkat."


Jakab Péter kiemelte: Mirkóczki

az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, illetve Honvédelmi bizottságainak tagjaként

minősített adatokkal is  dolgozik. Irodájának feltörésével így

államtitkok is veszélybe kerülhettek.

Elmondása szerint az elkövetők értéktárgyakat nem vittek el, tehát minden jel szerint adatokra vadásztak. Hogy tűntek-e el ilyen jellegű dokumentumok, vagy adathordozók, néhány órával a bűncselekmény felfedezése után még nem lehet megmondani - tette hozzá.

Hangsúlyozta: különösen megdöbbentőnek tartja, hogy

a bűncselekmény az ország egyik legszigorúbban őrzött épületében történt,

ám az a folyosó, ahol ezek az irodák vannak, nincs bekamerázva.

A Jobbik szóvivője felvetette: a betörés kapcsolatban állhat azzal, hogy Mirkóczki Ádám a napokban sajtótájékoztatón jelezte: újabb fideszes korrupciós ügyet készül leleplezni.
 
Jakab elmondta: az ügyben a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal folytat eljárást. A hatóságoktól azt várják, hogy határozza meg az elkövetőket és a megrendelőket, derítse ki az indítékokat - mondta Jakab.

Leszögezte: ilyen akciókkal nem fogják tudni elkerülni, hogy a Jobbik "a magyar emberek akaratából leváltsa a jelenlegi kormányt."

 A párt politikai ellenfeleinek azt üzente:

"Felejtsék el végre a maffiamódszereket, az alvilági eszközöket, és küzdjenek úgy, ahogy férfihoz méltó."