"Álságos és hazug" – Megfosztották a földjeitől, most a magyar vidék jövőjét is elveszik

Magyar Zoltán szerint a Jobbik nem adhatja ehhez a nevét.

A Jobbik agrárpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy a nagyobbik kormánypárt két olyan jogszabálytervezetet is a parlament elé terjesztett, amely a magyar termőföld és a magyar vidék megmaradását érinti.

A hazugság

Emlékezetes, hogy 2010-es kormányváltás egyik ígérete volt (és ezzel a kampányszöveggel sikerült behúzni Ángyán Józsefet is a kabinetbe), hogy az állam nagyobb szerepet fog vállalni a vidék megmaradásában, aminek az érdekében növelni fogja az állami földek területét.

Ennek az ellenkezője történt - húzta alá Magyar Zoltán - a nemzet egyik utolsó vagyonát privatizálták, az eladott területek 70 százaléka a legjobb termőföldjeinket jelentik.

Most ezt a hazugságát törvényesítené a Fidesz a parlamenttel, és zárná le a földprivatizációs folyamatot. Ez egy álságos és hazug beadvány - értékelt a szakpolitikus. Mint mondta: ha a magyar földek védelméről szóló törvényt egy évvel ezelőtt nyújtotta volna be a Fidesz, a Jobbik lett volna az első, aki támogatja azt.

A Fidesz másik jogszabálytervezete a Nemzeti Földalapkezelőről szóló törvényt módosítaná annak érdekében, hogy a privatizációból befolyt összeget ne további földvásárlásra, földbirtok-politikai célok megvalósítására fordítsák, hanem államadósság-csökkentésre. Teszi ezt annak ellenére, hogy még az Alkotmánybíróság szerint sincs igaza az Orbán-kormánynak ebben a kérdésben.

Magyar Zoltán szerint elfogadhatatlan, hogy a Fidesz ismét egy kétharmados törvényt próbál kijátszani, de ugyanúgy elutasította, hogy a privatizációból származó százmilliárdokat ne a vidék megmaradására költsék.

Felvetette, hogy ahelyett, hogy az Orbán-kormány a saját törvényeit próbálja kijátszani, többek között azzal foglalkozzon, Mészáros Lőrinc és családja hogyan tudott 2 milliárd forintért földet vásárolni.

"Ehhez nem tudjuk a nevünket adni"

- fogalmazott a nemzeti néppárt politikusa.

Egységes az ellenzék

Sallai Róbert Benedek (LMP) gazemberségnek nevezte a Fidesz törvénymódosítóit, és emlékeztetett, hogy az Alaptörvény is meghatározza, hogy a nemzeti vagyon felhasználása csakis kétharmados törvénnyel lehetséges.

 

A szocialista Gőgös Zoltán pedig arra figyelmeztetett, hogy az Orbán-kormány korábban már hazudott az államadósságról, emlékezetes: a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárd forintos vagyona is eltűnt az államadósság feneketlen kútjában.

 

Abban mindkét politikus megegyezett, hogy nem támogatják a Fidesz tervezetét.