Aszad szerint a Nyugat nem is akarja az Iszlám Állam bukását

A szíriai elnök azt mondta, az Egyesült Államok ugyanazt a forgatókönyvet veti be Ukrajna, mint Szíria esetében: a cél a két ország bábállammá tételével Oroszország gyengítése. 

 
A többek között a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek adott interjúban Aszad elmondta, kapcsolatot lát a szíriai válság és az ukrán–orosz konfliktus között. „Elsősorban azért, mert mindkét ország fontos Oroszország számára, másodsorban azért, mert mindkét esetben az a cél, hogy gyengítsék Oroszországot egy bábállam létrehozásával” – fogalmazott az elnök.
 
Aszad közölte, a nyugati hatalmaknak nincs elképzelése arról, hogy milyen politikai rendezés legyen Szíriában, egyszerűen csak meg akarják buktatni a jelenlegi kormányt. Aszad kifejtette, Oroszország a múltban is ellensúlyozta a nyugati hatást, és most is ezt teheti: a szír hatóságok nem lépnének fel, ha Moszkva növelné katonai befolyását a Földközi-tenger keleti medencéjében, partjaikhoz és kikötőikhez közel. Elsősorban a tartúszi kikötőről van szó, amelyet még a Szovjetunió fejlesztett ki, és akkor a szovjet flotta egyik fontos támaszpontja volt. Amióta a polgárháború megkezdődött Szíriában, az orosz katonák hazamentek. Ezúttal már nemcsak flottatámaszpontról van szó, hanem komplett katonai bázisról.

Mímelt fellépés?

Aszad arról is beszélt, hogy Szíria kormánya jelenleg elkeseredett harcot vív az Iszlám Állam (IÁ) csapataival: míg a koalícióban részes 60 „fejlett és gazdag” állam naponta mintegy 10 csapást mér a terrorszervezetre, addig a kis szíriai hadsereg légiereje egy nap alatt sokkal több támadást intéz az álmuszlim terrorszervezet ellen.
Szíria elnöke úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nem is akarja igazán az IÁ bukását, ehelyett ezzel fenyegeti és zsarolja a térség egyes államait.
Aszad megerősítette, hogy nincs párbeszéd az Egyesült Államok és Szíria között, pedig korábban az amerikai CBS televíziónak azt mondta, kész az egyeztetésre Washingtonnal. John Kerry amerikai külügyminiszter nemrég már úgy nyilatkozott, előbb vagy utóbb, de tárgyalniuk kell Szíriával.