Gyógyszerautomaták szolgálatba állításával javítaná az egészségügyi államtitkár a gyógyszerekhez való hozzáférést, az ötlet azonban nem váltott ki osztatlan lelkesedést a patikusokból – írja a Népszava.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara pénteki mezőkövesdi vándorgyűlésén Takács Péter egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy
az alapellátási ügyeletek után az Orbán-kormány a patikai ügyeletek átszervezésére is sort kerít.
Takács szerint az alapellátási ügyeleteken van annyi gyógyszer, amennyivel szükség esetén reggelig ellátható a beteg, viszont a gyermekgyógyszereket éjszaka is elérhetővé kell tenni. Erre az egyik megoldási javaslat, hogy
ezt a feladatot gyógyszertár által üzemeltetett gyógyszerkiadó automatával oldják meg.
A bejelentést a teremben ülők hangos moraja kísérte – írja a Népszava. A nemtetszés-nyilvánításra az államtitkár elmondta, ezeket az eszközöket csak szigorú feltételek mellett lehetne üzembe helyezni, majd egy kérdést is feltett: mi az olcsóbb, fizetni egész éjszaka egy gyógyszerészt, vagy fenntartani egy automatát?
Közölte: az emberek éjszaka is szeretnének gyógyszerhez jutni, és ezt valahogy ki kell szolgálni.
A másik lehetséges megoldás, hogy megyénként kijelölnek két-három gyógyszertárat, amelyeknek 24 órában kellene nyitva tartaniuk.
(Címlapkép: A Gyógyszerészi Kamara által a gyógyszerszedés hatékonyságának javítására indított program sajtótájékoztatójának helyet adó budapesti Róna Patika 2019. szeptember 4-én. MTI/Máthé Zoltán)