Az MKP ezúttal sem jutna be a szlovák törvényhozásba

A szlovák politikai élet egyetlen magyar pártja sem jutna be, a hétpárti parlamentbe a közvélemény-kutatások szerint.

Ha januárban tartották volna a parlamenti választásokat, hét párt jutott volna be a szlovák törvényhozásba. Legalábbis a Focus felmérése alapján, melyet január 13. és 20. között végeztek. Az 1000 fős mintából a válaszadók 11,2 százaléka távol maradt volna az urnáktól, 15,5 százalékuk pedig még bizonytalan. A szavazáson 73,3 százalék vett volna részt biztosan, ami magas választási hajlandóságnak tekinthető.

A jelenleg kormányzó Smer a korábbi eredményén tovább rontva a szavazatok 37 százalékát gyűjtötte volna be, ám ezzel együtt továbbra is vezető erőnek számít a felvidéki politikai életben. A másik nagyobb párt, a Háló is rontott, igaz csak hibahatáron belül, így 13,2 százalékkal végzett a második helyen.

A harmadik pozíciót, jelentősen erősödve, 7,2 százalékkal a soviniszta Szlovák Nemzeti Párt szerezte meg. Őket követi Bugár Béláék formációja, a Most–Híd szlovák-magyar vegyes párt, mely 0,4 százaléknyit erősödve, 7 százalékkal zárt. Velük azonos eredményt ért el a KDH is, akik korábban 7,4 százalékkal még megelőzte őket.

Szintén bejutna a parlamentbe a 6,1 százalékot szerző OĽaNO-NOVA és az 5,1 százalékkal záró SaS is.

A Magyar Koalíció Pártja, amely 0,3 egységnyit gyengülve 3,9 százalékkal zárt, azonban ismét parlamenten kívüli párt maradna.

A mandátumok száma az alábbiak szerint osztódna: Smer (67), Háló(24), SNS (13), HÍD (13), KDH (13), OĽANO-NOVA (11), SaS (9).