Amerikai B52-es nehézbombázók repültek át Magyarország légterén

Amerikai B52-es nehézbombázók repültek át Magyarország légterén

B52-es amerikai bombázók repültek át a magyar légtéren pénteken. Erre eredetileg egy civil Facebook-poszt hívta fel a figyelmet, lapunk pedig a Flightradaron való ellenőrzés alkalmával elérhető élő követés során is azt látta, hogy a gépek péntek délután 17 óra magasságában éppen a magyar légtéren haladnak visszafelé.

b52

b52

A két B52-es bombázó a németországi Nürnberg mellől szállt fel és Csehországon, Szlovákián, Magyarországon át Romániába tartott, ahol Bukaresttől északra körözött, repülési időben nem túl messze Ukrajnától.

A teljes úton egymás mellett haladtak, ez látható volt akkor is, amikor már visszafelé repültek a cseh légtérben:

b52

A B–52 Stratofortress amerikai nehézbombázókat a második világháború utáni évtizedben állították hadrendbe, célja alapvetően nukleáris fegyverek távoli célpontokhoz juttatása volt, persze a gyakorlatban nem ilyeneket dobtak le róluk.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a gépek milyen céllal repültek Romániába, és az ilyen érzékeny katonai információk vélhetően akkor sem lennének megbízhatók, ha nyilatkoznának róluk. Mindenesetre nem lehet kizárni, hogy a NATO ilyen módon kívánt üzenni a katonai ámokfutást rendező Oroszország felé.

Eloltották a tüzet a zaporizzsjai atomerőműben, amelyet orosz ágyútűz ért éjszaka (percről percre)

Február 24-én Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen, miután különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencében február 24-én hajnalban. A napok óta tartó háborúban: Az ukránok nem teszik le a fegyvert, egyre több civil csatlakozik a sereghez. Magyarország is támogatja Ukrajna gyorsított felvételét az Európai Unióba - jelezte Szijjártó Péter.