Irány az ’50-es évek? Politikus szólt Beer püspöknek, hogy „fogja be a száját”

Irány az ’50-es évek? Politikus szólt Beer püspöknek, hogy „fogja be a száját”

Szociális vonalon hasznosítaná magát a most nyugállományba vonuló Beer Miklós. A váci egyházmegye püspöke a hvg.hu-nak adott interjújában beszélt az egyház felépítésének változásáról és közéleti megnyilvánulásainak utózöngéiről is.

Hajléktalanmentő misszióba vagy cigányság-felzárkóztató programba vágna bele a most nyugalmazott Beer Miklós váci püspök, aki interjút adott a hvg.hu-nak. Mint a római katolikus főpap fogalmazott, azon spekulál, hogy hozzanak létre egy alapítványt, vegyenek egy házat, ott lehetne egy munkaterápiás felzárkóztató programot csinálni, a cigánysággal kapcsolatban pedig úgy véli, egy mintaprojektet el lehetne indítani, vagy csatlakozni egyhez, ami már működik.

Szóval mindenféleképpen valami szociális vonalon próbálnám hasznosítani magam

– mondta a püspök a lapnak.

Beer szerint a katolikus egyházat újra kell strukturálni, világi munkatársakra van szükség. Mivel a papság száma drasztikusan csökken, oda kell koncentrálni a „személyi állományt”, ahol van élő egyházközség.

Ne statisztikailag legyen minden egyházközségben karitász-csoport, hanem oda koncentráljunk, ahol nagyobb szükség van a segítségre!

– nyilatkozta a nyugalmazott főpap.

Közéleti magnyilvánulásairól szólva Beer Miklós azt mondta, zavarja a besakatulyázás. Úgy látja,

a mai magyar társadalomban nem beszéljük végig a problémákat.

Szerinte nagyon nehéz egyszerre megőrizni a nemzeti, vallási identitásukat, és teljes nyíltsággal és őszinteséggel tekinteni minden embertársunkra.

Sarkítani mindig könnyű: nemzeti oldal vagyunk, és akkor nem érdekel minket, mi történik a világ másik részén. Ez nekem mindig problémát jelentett – ez egy politikai álláspont, de akkor ne mondjuk, hogy ez keresztény álláspont.

A népvándorlással kapcsolatban is úgy érezte, szükséges volt megszólalnia, mivel szerinte nagyon fontos kérdés, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a közel 8 milliárdos emberiség társadalmában, és ő elutasítja a kategorikus „csak így, csak úgy lehet” kijelentéseket.

Bár úgy érzékeli, hogy tisztelik a korát, a püspöki szolgálatát, és anyagi retorzió nem érte a vezetése alatt álló váci egyházmegyét, azt elárulta, a 2018-as választások előtt

egy régi jó barátja, aki politikai szerepet vállal, azt mondta neki, hogy fogja be a száját,

jó lenne, ha most kicsit nem szerepelne. Beer úgy véli, az illető féltette őt.