Beleáll a kampányba a Fidesz: 4 milliárdos uszoda épül Veszprémben

A Magyar Közlöny legfrissebb számából kiderül, hogy 4 milliárdos uszodát építenek a városban.
 
A kormány egyetért azzal, hogy Veszprém Megyei Jogú Város közigazgatási területén egy korszerű, a mai kor igényeinek megfelelő uszoda épüljön meg
- áll a határozatban, amiből tehát egyértelműen kiderül, hogy a tervezett uszoda mindenképp meg fog felelni a mai kor követelményeinek, ami a korszerűség szempontjából az első és a legfontosabb dolgok közt számon tartható dolog. Ebben a korban persze már meg kell feleni a mai kor igényeinek, a kihívásairól nem is beszélve. Korszerűség végett. Céljából.
 
Az előkészítési feladatokra 25 milliót fordítanak, míg az uszoda négymilliárdból épül majd fel. A forrás előteremtéséről a nemzetgazdasági miniszternek azonnal gondoskodnia kell, a létesítményt pedig 2016. június 30-ig adják át.
 
(Fenti illusztrációnkon: korszerű, a kor igényeinek megfelelő víz)