A letelepedési kötvénybiznisz után ázsiai vendégmunkásokat hívna tömegével hazánkba a Fidesz. A Fidesz oligarcháinak elképzelését minden áron meg kell akadályozni. Egyben jellemző a kormányra, hogy nem az elvándorolt magyarok hazacsábításában és a hazai bérek versenyképessé tételében gondolkodnak, mint ami a béruniós polgári kezdeményezésnek is a célja.
Már nyíltan beszélnek róla: kínai és pakisztáni vendégmunkások építik majd az otthonainkat
Nyugat-Európa munkaerő-piaci problémáira Kelet-Európa volt a válasz, a képzett ukrán szakmunkások már Nyugaton dolgoznak, onnan nem lehet megoldani a magyarországi munkaerőhiányt. Interjút adott a Magyar Hírlapnak Vukovich Gabriella a Központi Statisztikai Hivatal vezetője. Egy ilyen beszélgetés ritkán érdekes, normális esetben inkább csak a szakmát és az adatok szerelmeseit hozza lázba.
A Jobbik szerint a kormányzat még mindig nem akarja észrevenni, hogy Magyarországról százezrek távoztak kényszerből a jobb megélhetés miatt, az elképesztő munkaerőhiány pedig kiszárítja a gazdaságot.
A Fidesz egyes beterjesztett törvényjavaslatai már korábban is megnyitották a lehetőséget annak, hogy egyes nagy és feltételezhetően multinacionális foglalkoztatók munkaerőt "importáljanak", így nem lehetünk nyugodtak afelől, hogy a kormány ebbe az irányba indul tovább - olvasható a Z. Kárpát Dániel által jegyzett közleményben. A Jobbik álláspontja azonban egyértelmű: zéró toleranciát hirdetünk minden hasonló elképzeléssel szemben, s a szakképzés átalakításával, egy állami hátterű bérlakásépítési programmal a hazai munkavállalókat, valamint kis- és középvállalkozásokat hozzuk helyzetbe, olyan klímát teremtve, hogy aki magyar és szeretne, tudjon is hazánkban boldogulni.