Polt elárulta, nem nyomoznak Borkai ellen az orgiája miatt, és nem tudni, ki volt a szivárogtató

Polt elárulta, nem nyomoznak Borkai ellen az orgiája miatt, és nem tudni, ki volt a szivárogtató

Úgy néz ki, a Borkai-orgia házi szexvideó címszereplője megúszhatja az adriai jachtozását politikai (és családi) következményekkel - nem kell számolni azzal, hogy még a legfőbb ügyész is ráhúzza a vizes lepedőt. Legalábbis Polt Péter erről tájékoztatta Mesterházy Attila és Szakács László szocialista politikusokat.

Az MSZP országgyűlési képviselői három kérdéssel fordultak a Legfőbb Ügyészséghez:

  • Megállapították-e ki, milyen bűncselekményt követett el, hiszen az információk alapján zsarolás, hűtlen kezelés, korrupció, kábítószer használat és birtoklás miatt is indult eljárás?
  • Másfél évvel a Borkai szexvideó megjelenése után történt-e bármilyen vádemelés az elindított nyomozások alapján, illetve tudja-e már a rendőrség, hogy ki az ördög ügyvédje?
  • Folyamatban van-e olyan eljárás (nyomozás vagy vádemelés), amely érinti Borkai Zsoltot?

Polt Péter tájékoztatása szerint zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya folytat nyomozást, melynek tárgya a

"Borkai Zsolt és a társaságába tartozó személyek horvátországi hajóutazásán készített képfelvételek nyilvánosságra hozatalával való, vagyoni előny szerzése végett fenyegetések vizsgálata". 

Tehát azok ellen indult eljárás, akik bemártották az egykori fideszes, és magát keresztény családapának beállító politikust.

Mindenesetre a nyomozás során beszerzett bizonyítási eszközök az eddigiekben bűncselekmény megalapozott gyanúját hét személlyel szemben támasztották alá, őket a nyomozó hatóság vagyon elleni erőszakos, valamint emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Ettől elkülönítve

"kábítószer birtoklásával elkövetett kábítószerrel visszaélés vétsége miatt a horvátországi hajóutazáson nem Borkai Zsolt volt győri polgármester baráti körének tagjaként résztvevő személy gyanúsítotti kihallgatására sor került, a megalapozott gyanú tárgyát képező cselekmény az alapügyben érintett hajóúthoz nem kapcsolódik". 

Ezenkívül a nyomozásnak más egészséget veszélyeztető, valamint nemi élet szabadsága szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény is tárgyát képezi, azonban ezen bűncselekmények ügyében gyanúsított kihallgatására nem került sor. 

Ezen felül elutasították - bűncselekmény hiányában - az adriai-tengeri hajóúton történt kábítószer-fogyasztás ügyében tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodában.

Elutasították továbbá - szintén bűncselekmény hiányában - Szabó Tímea feljelentését is, mely az Audi AG-nek esetlegesen átjátszott földterületekre vonatkozott. 

Ugyanakkor Borkai Zsolt volt győri polgármestert érintően vagyon elleni és hivatali bűncselekmény gyanúja miatt az NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozást folytat, melynek keretében gyanúsított kihallgatására nem került sor. Illetve az is kiderült, hogy egy másik elkülönített ügy, ami szintén egy egészséget veszélyeztető bűncselekmény gyanújában indult, szintén nem érinti "az adriai-tengeri hajóúton" részt vett személyeket. 

Borkai Zsolt: "örülök, hogy élek" - de vajon miért nem segített rajta a Fidesz?

Az ATV elérte Borkai Zsoltot, a szexbotrányba keveredő, majd az őszi megválasztása után lemondó győri polgármestert, hogy szembesítsék azon tanúvallomásával, miszerint maga a "főnök", Orbán Viktor is jó ideje tudott a Borkai-orgiáról készült felvételekről, mégsem tett semmit azért, hogy megóvja őt a bukástól.

Tehát egyelőre nem tudni, hogy ki lehet a Borkai-orgiát kirobbantó, illetve a Fidesznek az önkormányzati választásokon komoly veszteséget okozó Ördög ügyvédje sem.