Brenner Koloman: Az oroszok már a spájzban vannak és a Fidesz beengedi őket a nappaliba is

Brenner Koloman: Az oroszok már a spájzban vannak és a Fidesz beengedi őket a nappaliba is

Magyarországnak minden irányban kiegyensúlyozott politikai és gazdasági kapcsolatokra kell törekednie, ideértve az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos álláspontját is – emelte ki a Jobbik elnökhelyettese.

Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke csütörtökön a parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatót. Ennek apropóját az adta, hogy a Fidesz-kormány az úgynevezett „nemzeti kártya” keretén belül orosz, illetve belorusz vendégmunkásokat hív hazánkba. „Ezt kissé átvitt értelemben úgy is értelmezhetjük, hogy az oroszok már a spájzban vannak, a Fidesz pedig meghívta őket a nappaliba” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki kiemelte, hogy az ilyen lépések ellen pártja mindig felemelte a szavát.

A Fidesz félmillió olyan vendégmunkást akar hazánkba telepíteni, amelyek aztán elveszik a magyarok munkáját, letörik a magyar polgárok bérét, és megbontják hazánk kulturális egységét

– mutatott rá, majd leszögezte, hogy a Jobbik kezdettől fogva elutasítja Orbánék veszélyes tervét.

Szerinte óriási nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a Fidesz a nemzeti kártyával gyakorlatilag határellenőrzés nélkül enged vendégmunkásokat Magyarországra, ráadásul a családegyesítés miatt ez még több betelepülő idegent jelent.

A külügyi bizottság elnökeként Brenner Koloman mindig is kritizálta a Fidesz-kormány által folytatott külpolitikát. Szerinte „nekünk valóban minden irányban kiegyensúlyozott politikai és gazdasági kapcsolatokra kell törekednünk”, de hangsúlyozta, hogy az orbáni külpolitika kibillent ebből az egyensúlyból, ezért hazánk túlságosan közel került olyan autoriter hatalmakhoz, mint Oroszország, Kína vagy Törökország. Példaként említette, hogy a Orbán Viktor tusványosi beszédében szélsőségesen lengyelellenes kirohanásokra ragadtatta magát.

A Jobbik álláspontja az, hogy Magyarország és a magyar nemzet érdekét csak az Európai Unión belül, és a visegrádi négyekkel, kiemelten Lengyelországgal együttműködve lehet képviselni. Brenner Koloman kiemelte, hogy a Fidesz fekete-fehér, az országokat békepárti és háborúpárti kategóriába soroló külpolitikája végtelenül leegyszerűsítő és káros.

A Jobbik határozottan elítéli a putyini Oroszország agresszióját Ukrajnával szemben, ugyanakkor ugyanilyen határozottan elítéli a Zelenszkij vezette Ukrajna kisebbségellenes politikáját is.

A párt kezdettől fogva elutasította Ukrajna EU-s csatlakozását, és ezt képviselőik a magyar országgyűlésben szavazataikkal is megerősítették. Ezzel szemben Orbán Viktor a legutóbbi NATO-csúcson megszavazta Ukrajna jövőbeni csatlakozását a védelmi szövetséghez – emlékeztetett Brenner Koloman.

A Jobbik javaslata szerint a háborús helyzetre való tekintettel meg kellene erősíteni a polgári védelmet, felülvizsgálni az önálló határőrséget, illetve meg kellene erősíteni a magyar gazdaságot, különös tekintettel a mezőgazdaságra.

(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)