Brenner Koloman: az Országgyűlésben égjen 1956 harcos szelleme!

Brenner Koloman: az Országgyűlésben égjen 1956 harcos szelleme!

Az államtitkári válasz szerint a harcos szellem közel áll a háborúhoz.

Fontos újra leszögezni az ötvenhatos jelképeket: a lyukas zászlót és a „ruszkik haza!” jelszót – mondta a parlamentben keddi, napirend előtti felszólalásában Brenner Koloman. A Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a következő országgyűlésben is „égjen még 1956 harcos szelleme”, ezért indítják a jövő évi országgyűlési választáson a Vác központú körzetben a forradalom után a váci börtönben raboskodott Murányi Leventét – idézte fel az ellenzéki honatya.

Brenner Koloman szerint fontos lenne kiemelkedni a főleg az internet alapú kommunikáció miatt „elképesztő mélységeket öltött” közbeszédből legalább nemzeti ünnepeinken.

A CŐF által szervezett Békemenettel kapcsolatban megjegyezte, a parlament előtt fekszik az a javaslata, mely megtiltaná a közpénzből finanszírozott pártpolitikát.

A jobbikos honatya úgy véli, a mostani lehetőségek torzítják a demokratikus versenyt, egyúttal felidézte, két írása is megjelent a Magyar Hang hasábjain, melyekben arról ír, hogyan kellene úgy megváltoztatni a választási rendszert, hogy az eredmény végül a választói akaratot tükrözze. Emlékeztetett, a Jobbik szeretné kiterjeszteni a levélszavazás lehetőségét a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyar állampolgárokra is. A politikus a kétkamarás parlament visszaállítását is felvetette, ahol a felsőházban a határokon túl élő őshonos magyarok és a hazai kisebbségek képviselői mellett a vármegyei önkormányzatok elnökei, a főváros főpolgármestere is, és e felsőház vezetője lenne a közvetlenül megválasztott köztársasági elnök is.

A felvetésekre Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára, miniszterhelyettes válaszolt, aki azt mondta, az oroszok régen hazamentek, a harcos szellem pedig közel áll a háborúhoz. (Ezzel a miniszterhelyettes gyakorlatilag megismételte Orbán Balázsnak, a kormányfő politikai igazgatójának 1956 hőseit becsmérlő szavait – a szerk.) A miniszterhelyettes teljesen (szándékosan?) félreértve a közjogi reformelképzelések menetét, azt mondta, fél évvel a választások előtt ilyet nem lehet komolyan venni.