Tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. Szerdától ez a benzin esetében bruttó 5 forintot jelent, a gázolajnál pedig bruttó 3 forint literenként az emelés mértéke – tájékoztat a Holtankoljak.
A fenti áremelkedések azokra vonatkoznak, akik nem jogosultak védett áron tankolni. Ilyen például egy benzines fűnyíró, tartalék kanna vagy külföldi rendszámú gépjármű.
A keddi piaci árak az autós portál statisztikái szerint az alábbiak:
– 95-ös benzin: 643 forint/liter,
– gázolaj: 699 forint/liter.
Ez azt is jelenti, hogy
két hét alatt egy híján száz forinttal lett drágább a dízelolaj.
Keddre a benzin literjéért 9, a gázolaj literjéért pedig 5 forinttal kell többet fizetniük a kutaknak. A piaci árakban ez benzin esetében literenként 9, dízel esetében pedig 6 forintos emelkedést jelentett a piaci árakban.

A kormányzat egy hete, március 10-én léptette életbe – immár védett ár néven – az üzemanyagár-sapkát, egyben május 1-jéig az uniós minimumszintre csökkentette a korábban ennél jóval magasabb jövedéki adót is. A 95-ös benzinért literenként legfeljebb 595, a dízelolajért literenként legfeljebb 615 forintot lehet kérni.
