A XXI. században egy európai uniós tagállamban semmi keresnivalója nincs kollektív bűnösséget kimondó jogszabályoknak – utalt a mostanság is alkalmazott Beneš-dekrétumokra Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője az M1 Ma reggel című műsorában. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke aláhúzta,
hiba volt, hogy a kérdést Csehország és Szlovákia uniós csatlakozásakor nem tették rendbe.

Mint arról lapunk is beszámolt, a Fico-kormány olyan, némaságtörvényként is emlegetett jogszabályt fogadtatott el a szlovák parlamenttel, mely alapján akár fél év börtön is járhat a beneši rendeletek megkérdőjelezéséért.
Emellett ezekre a jogszabályokra hivatkozva koboz el földeket a Szlovák Földalap olyanoktól, akik magyar vagy német felmenőkkel rendelkeznek.
A jobbikos honatya úgy véli, a kérdésben nemzeti konszenzusra van szükség,
„fel kell sorakoznunk a felvidéki magyarság mellett”,
a szlovák illetékeseknek pedig a jogszabályokat vissza kell vonniuk – mondta el pártja álláspontját.
Brenner Koloman felidézte, mivel Robert Fico szlovák kormányfő európai szinten szövetségese Orbán Viktornak, ezért azt kezdeményezte, a magyar miniszterelnök személyes találkozón gyakoroljon nyomást szlovák kollégájára a némaságtörvény visszavonásáért. A jobbikos politikus hibásnak tartja azt a fideszes kormányzati hozzáállást, hogy a Kárpát-medencei őshonos magyar kisebbségek ügyét a nemzetközi szövetségi rendszere alá sorolta.
A fenti felvetéseket a január eleji, fiatal értelmiségiek által szervezett, pártpolitikától mentes demonstráción is követelték.
A Jobbik képviselője emlékeztetett pártja programjában az szerepel, hogy
a tömbmagyarságnak dél-tiroli mintára területi, a szórványmagyarságnak pedig kulturális autonómia kell,
emellett pedig kell egy európai szintű minimum, amit az EU által lesöpört Minority Safe Pack biztosíthatott volna. Emellett egy monitoringrendszert is felállítana minden uniós tagállamban a kisebbségi jogok folyamatos megfigyelésére az ellenzéki politikus. Kiemelte, uniós kétféle nemzetkoncepció létezik, emiatt nincs európai konszenzus a kérdésben, és „bűnös mulasztásnak” nevezte az uniós vezetés részéről, hogy azt inkább kiszervezték az Európa Tanács hatáskörébe. Példaként hozta fel a skótok, a katalánok vagy a baszkok ügyét, melyekben szintén szükség lenne az uniós kisebbségi minimumok meghatározására.
