Venezuela után Irán miatt feszült egymásnak Trump és Putyin

Venezuela után Irán miatt feszült egymásnak Trump és Putyin

A Fehér Ház légicsapással fenyeget, amit a Kreml elfogadhatatlannak tart.

Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is „az asztalon van” – közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn. Karoline Leavitt újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Donald Trump elnök megfontolja az iráni tüntetésekre adható válaszok lehetőségeit, és „minden eshetőséget az asztalon tart”.

„A légicsapás a sok-sok lehetőség egyikét jelenti”

– fogalmazott az elnöki hivatal sajtótitkára, hozzátéve, hogy „az elnök számára mindig a diplomácia az első opció”.

Karoline Leavitt elmondta, hogy az iráni kormánnyal való diplomáciában fontos szerep hárul majd Steve Witkoff elnöki különleges megbízottra, és beszámolt arról, hogy egy iráni kormányzati tisztségviselő kereste meg az amerikai diplomatát a tárgyalási javaslattal, és

„teljesen más hangot ütött meg”, mint amit a teheráni kormány hivatalos nyilatkozataiban hallani.

Hozzátette, hogy az amerikai elnök az érdekének tartja, hogy meghallgassa az iráni fél üzenetét.

„Ugyanakkor és mindezzel együtt az elnök megmutatta, hogy nem fél a katonai eszköz alkalmazásától, ha szükségesnek ítéli, ezt pedig senki nem tudja jobban Iránnál”

– jegyezte meg Karoline Leavitt.

Moszkva

elfogadhatatlannak tartja az Irán elleni új katonai csapások lehetőségéről szóló amerikai nyilatkozatokat,

és elítéli a Nyugat beavatkozását a közel-keleti ország belpolitikai folyamatába – írta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a tárca honlapján kedden közölt állásfoglalásában.

„Határozottan elítéljük az iráni belpolitikai folyamatokba való külső beavatkozást. Különösen fontos megjegyezni, hogy az ország kormánya kész a társadalommal való konstruktív párbeszédre, hogy hatékony megoldásokat találjanak a nyugati ellenséges politika negatív társadalmi és gazdasági következményeinek semlegesítésére” – fogalmazott.

A szóvivő hangsúlyozta: az orosz fél ugyancsak „kategorikusan elfogadhatatlannak” tartja a Washingtonból érkező fenyegetéseket, miszerint új katonai csapásokat készülnek mérni az iszlám köztársaság területére.

„Azok, akik a kívülről ösztönzött zavargásokat akarják felhasználni ürügyként az Irán ellen 2025 júniusában elkövetett agresszió megismétlésére, tisztában kell, hogy legyenek az ilyen cselekmények káros következményeivel a Közel- és Közép-Kelet helyzetére, valamint a globális nemzetközi biztonságra nézve. Határozottan elutasítjuk az arra irányuló durva kísérleteket, hogy Irán külföldi partnereit a kereskedelmi vámok emelésével zsarolják” – áll a nyilatkozatban.

A diplomata szerint „a Nyugat törvényellenes szankciós nyomása”, amelynek Irán évek óta a célpontja, nehezíti az ország fejlődését, gazdasági és társadalmi problémákat okoz, amelyek elsősorban az egyszerű irániakat érintik.

„Az ezzel együtt növekvő társadalmi feszültséget az Iránnak ellenséges külső erők megpróbálják felhasználni az iráni állam destabilizálására és megsemmisítésére”

– tette hozzá.

Zaharova közölte, hogy az orosz külügyminisztérium kapcsolatban áll az iráni orosz külképviseletekkel. Azt javasolta az orosz állampolgároknak, hogy tartsák be az észszerű óvintézkedéseket, tartózkodjanak a népes rendezvények látogatásától, a fényképezéstől és videofelvételek készítésétől, valamint tartsák magukat szigorúan a rendfenntartó szervek és a szakszolgálatok előírásaihoz.

(MTI)