Orbán Viktorék 13 éve tudnak a Szőlő utcai botrányról

Orbán Viktorék 13 éve tudnak a Szőlő utcai botrányról

A gyermekvédelmi szerv tájékoztatását aláíró egyik vezető megerősítette a dokumentum hitelességét.

Egészen magas kormányzati szinten is tizenhárom éve tudnak arról, hogy Juhász Péter Pál a Szőlő utcai javítóintézet tavaly májusban letartóztatott igazgatója több kiskorú lánnyal is aggályos kapcsolatot tart fenn – írja a HVG360. A lap ügyészségi forrásokra hivatkozva arról tájékoztat, a büntetőeljárás korábbi szakaszában a nyomozó hatóságokhoz került dokumentumok között található egy

2013. január 16-án kelt irat,

amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) megkeresésére válaszként az akkori legfőbb illetékes gyermekvédelmi szerv küldött. Ebben a „tájékoztatás” megnevezésű dokumentumban a gyerekvédelmi szerv három legmagasabb beosztású vezetője név szerint megjelölt három olyan kiskorú lányt, akikkel kapcsolatban Juhász gyanúsan járt el:

– felmerült a „gondoskodást meghaladó jelenléte az életükben”,

– a „szociális munka etikai normáival összeegyeztethetetlen” módon viselkedett, továbbá

– a megnevezett kiskorúak „életében, ügyükben a kompetens törvényes képviselők, gondozók, intézmények megkeresése nélkül volt jelen, járt el”.

A gyermekvédelmi szerv megjegyzi, ők nem nyomozó hatóság, így csak tájékoztatni tudják a tárcát.

A minisztériumnak küldött tájékoztatás egyik aláírója, a szakszolgálat akkori igazgatója, Molnár László a HVG360 kérdésére megerősítette az irat hitelességét.

A lap azt is kiemeli, bár a levél 2013-as, az abban említett esetek korábban történtek, hiszen ekkor Juhász Péter Pál már két éve a Szőlő utcai javítóintézet vezetője volt. Ráadásul a lap ügyészséghez közeli forrása szerint ez a tájékoztatás mindegyik megnevezett kiskorú gyerekvédelmi aktájában megtalálható volt, így nem lehet kérdés, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának gyerekekkel kapcsolatos kétes ügyeiről a felettes szervnek tudomása volt.

A lap szerint az egyik érintett – akkor még – kiskorú Juhász Péter Pál későbbi élettársa, aki szintén letartóztatásban van.