Az elhunyt beteg lánya szerint az sem segített, hogy a betegfelvételnél a férfi onkológusára hivatkoztak, ahogy az orvos javasolta, hogy ezzel megkönnyítsék az ügymenetet és a mielőbbi ellátást.
Pedig a férfinek már olyan fájdalmai voltak, hogy nem tudott a saját lábán bemenni a kórházba. Az igai kálvária pedig csak ez után következett:
- A férfit két óra múlva megvizsgálták ugyan, de semmit sem közöltek vele.
- Délután fél 4-kor már vért hányt, de ennek ellenére nem kapott fájdalomcsillapítót, ekkor már inni sem tudott.
- A férfi lánya este 7-kor ordítozni kezdett, hogy foglalkozzanak az apjával, addig ugyanis csak azt hajtogatták neki, ne pánikoljon, mert annál később kerülnek sorra.
- 7 és 8 óra között nagy nehezen CT-re vitték, ekkor derült ki, hogy a hasi artériája egy vérrög miatt elzáródott, a vékonybél egy része elhalt.
- Mikor 22 óra 45 perckor végre hajlandóak voltak megműteni, rájöttek, hogy a vékonybél teljes hosszában elhalt; ekkor már semmit sem tudtak tenni érte.
A beteg másnap délelőtt 11 óra után hunyt el.
A férfi lánya szerint bár tudták, hogy nagyot hibáztak, a kórház személyzete összezárt, és nem vállalták a felelősséget. A papírokat csak pénzért voltak hajlandók kiadni, és eleinte boncolást sem akartak végezni a halott férfin.
A nő azt is felháborítónak tartja, hogy édesapját vizsgálatok helyett csupán ránézésre sorolták a triage rendszer szerinti hármas kategóriába sorolták az ötös skálán.
Ez a szisztéma határozza meg ugyanis, hogy a beteget mennyi időn belül kell orvosnak megvizsgálnia.
A kórház a hivatalos panaszra a következővel reagált: a férfi érkezésekor már 29 beteg vizsgálatai folytak, aztán további 68 beteg került felvételre.
Szerintük a férfi áttétes daganatos állapotából kifolyólag menthetetlen volt, tehát az esetlegesen korábban elvégzett műtéti beavatkozás sem eredményezhette volna életének érdemi meghosszabbítását.