Szexuális erőszak miatt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy jemeni férfit, aki lerángatott és meg akart erőszakolni egy nőt 2021. márciusban Budapesten.
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a törvényszék szerdán helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét. Az ítélet szerint a férfi 2021. március 27-én a reggeli órákban egy autóbuszról lerángatott egy nőt, akit lefogott, majd "szexuális cselekményt akart végezni vele", amit járókelők akadályoztak meg.
A kommüniké felidézte, hogy az elsőfokú bíróság az előkészítő ülésen elfogadta a terhelt beismerő és tárgyalásról lemondó nyilatkozatát. Az elsőfokú ítélet ellen akkor a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, míg az ügyészség tudomásul vette azt.
A másodfokú eljárásban a Fővárosi Főügyészség a vádlott előkészítő ülésen tett nyilatkozata alapján úgy ítélte meg, hogy annak beismerő nyilatkozatával szemben kételyek támaszthatók, emiatt e nyilatkozatot nem kellett volna elfogadni, ezért azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az ítéletet helyezze hatályon kívül, és utasítsa új eljárásra az elsőfokon eljáró bíróságot.
A másodfokú bíróság szerdán megállapította, hogy helyesen járt el a kerületi bíróság, amikor az előkészítő ülésen elfogadta a vádlott beismerő nyilatkozatát - áll a közleményben. A Fővárosi Törvényszék kitért arra is, hogy a vádlottat mellékbüntetésként öt évre kiutasították Magyarországról.