Élő állatok nélkül is létezhet cirkusz

Így is lehet.

A cirkuszok legnagyobb sikereit legtöbbször a vad- és háziállatok szerepeltetése hozza, ilyenkor a nézőket nem foglalkoztatja az sem, hogy általában megfélemlítésen alapul az idomítás, rabságban, sok esetben nem megfelelő körülmények között élnek az állatok, de egyébként is, eleve nem arra születtek, hogy trükköket végrehajtó mutatvánnyá váljanak. A világ az utóbbi időben ért el arra a szintre, hogy lassan nemet mond erre, ezért egyre szigorúbbak az állatos cirkuszok működési feltételei, több helyen már meg is tiltották az állatok szerepeltetését.

A német Roncalli Cirkuszt 1976-ban alapították, mostanáig állatokat is láthattak a nézők a produkcióikban. A Roncalli most viszont azt mondta, hogy elég volt, de a látványt nem engedték el.

Hologram technológiával vitték az állatokat a porondra, 32 méter széles és 5 méter magas mozgó, 3D kivitelezésben. A hírek szerint a nézőket lenyűgözték vele, aki kíváncsi rá, most csak Bécsig kell mennie, legkésőbb október végéig.