A rezsicsökkentés után a hatósági áraknak szólt be Csányi Sándor

A rezsicsökkentés után a hatósági áraknak szólt be Csányi Sándor

Na, de mit szól majd ehhez Deutsch Tamás? :)

Csányi Sándor OTP-vezér az Inforádió Aréna című műsorának volt a vendége, ahol azt mondta, nem lehet tartós az „ársapka”, mert arra az ipar és a kereskedelem is reagál. Szavai szerint most elsősorban a kereskedelmet érinti az árstop, és már elkezdett nőni az import termékek aránya, pedig ezek rosszabb minőségűek. Úgy véli, a tartós ársapka nem fér össze az élelmiszerből önellátó Magyarország céljával.

Csányi Sándor szerint nem jó a rezsicsökkentés a gazdaságnak

Az OTP Bank partnereinek rendezett Agrár Gála nevű eseményen Csányi Sándor, az OTP elnöke arról beszélt, hogy az "olcsó pénz időszaka" lejárt, a kamatok akár 7 százalékig is emelkedhetnek, az infláció pedig közben "elszabadult", a 2-4 százalék közötti tartomány elérése már csak 2024-re várható.

A bankár a műsorban azt is mondta, az esetleges banki különadóról ő nem tárgyalt a kormánnyal, az a Bankszövetség kompetenciája. Csányi szerint idén

  • 9 százalékos infláció,
  • 3,5 százalék körüli gazdasági növekedés és
  • 7-8 százalékos fizetésimérleg-hiány

alakulhat ki a magyar gazdaságban, ami szerinte 360 és 390 forint közötti euróárfolyamot fog okozni.

A kamatkörnyezetről szólva Csányi Sándor azt mondta, a hitelkamatok az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek és a számításaik szerint az év végére elérhetik a 7 százalék körüli szintet. Úgy számolnak, az év közepétől az infláció csökkenni fog, ami a kamatok csökkenését is magukkal hozza.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A bankvezető arról is beszélt, Magyarország felől nem éreznek nyomást, hogy az orosz piacot hagyják ott, ám Ukrajnából különböző szintű vezetőktől folyamatosan érkeznek az ilyen impulzusok, és a befektetők részéről is éreznek ilyen nyomást.