Kórházban a csengeri örökösnő - a kihallgatást elhalasztották

Ez az ügy egyszerűbb már biztos nem lesz.

Az asszonyt 8:30-kor hallgatták volna ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Aradi utcai épületében, de a kihallgatás elmaradt, ugyanis a nőt rosszullét miatt éjszaka kórházba kellett szállítani - mondta el a 24.hu-nak az asszony ügyvédje Helmeczy László.

A törvény szerint, ha le akarják tartóztatni, 24 órán belül ki kell hallgatni a gyanúsítottat, és 72 órán belül el kell rendelni a letartóztatását. Az orvos fogja eldönteni, hogy mennyire súlyos a gyomorpanasz, amivel beszállították és mikor lehet kihallgatni a nőt.

A nő a gyanú szerint éveken át vert át embereket, azzal, hogy anyagi segítséget kért tőlük, amíg meg nem kapja mesés, 1300 milliárd forintos örökségét Németországból. A nő a fideszes Kósa Lajossal is kapcsolatba került, aki furcsa egyezségeket kötött vele, többek között a Magyar Nemzet jóvoltából év elején előkerült egy közjegyzői dokumentum arról, hogy az asszony Kósa anyja nevére utalt volna 800 millió forintot.

A politikus és a csengeri örökösnő viszonya a mai napig sem tisztázott. A botrány márciusi kirobbanása után Kósa menekült a média elől és a választásokat követően miniszteri pozíciójának is búcsút inthetett. Bár a kormánysajtó úgy próbálta beállítani az esetet, mintha a képviselő is csak Sz. Gáborné áldozata lenne, a napvilágra került dokumentumok arra engednek következtetni, hogy Kósa Lajosnak is lenne miről elszámolnia.

Hazahozták a Kósa Lajossal furcsa viszonyt ápoló csengeri örökösnőt

Sz. Gábornét nemzetközi elfogatóparancs alapján április 27-én fogták el Svájcban, kedden adták át a magyar rendőröknek Zürichben, ahonnan este repülővel Magyarországra hozták - áll a rendőrségi honlapra szerda reggel felkerült közleményben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai a nőt őrizetbe vették, gyanúsítotti kihallgatására, valamint további eljárási cselekményekre a későbbiekben kerül sor - olvasható a police.hu oldalon.