Sokak szerint nem véletlen, hogy épp itt, a Dél-Dunántúlon hoz létre új menekülttáborokat a kormány. S bár a dolgok jelen állása szerint Somogyban nem lesz tábor, Baranyában és Zalában már megkezdődött a kialakításuk. Közvetve Somogy sem ússza meg, hiszen a somogyi megyehatártól alig néhány kilométerre nyit hamarosan a martonfai tábor. Amely ellen már most minden eszközzel tiltakozik a baranyai falucska lakossága (Martonfáról itt olvashat részletesen - a szerk.)
Felemás érzése van a dél-somogyiaknak a menekültkérdéssel kapcsolatban. Élénken él még az emlékezetekben a délszláv válság és a nagyatádi menekülttábor. Bár a jelenlegi helyzet alig hasonlítható a húsz évvel ezelőttihez, az idegenek tömeges megjelenése és egy somogyi menekülttábor létrehozásának esélye egyaránt riasztó a nagy többségnek. A lap által megkérdezettek egy része bízik a Drávában, mint természetes akadályban, mások azt mondják: ha Földközi-tenger sem akadály a menekülteknek, miből gondoljuk, hogy egy folyó az lehet? A többség együttérez a menekültekkel, de félti környezete amúgy sem fényes közbiztonságát.
A pletykák szerint Somogyban Tab és Kaposújlak neve is felmerült a menekülttábori helyszínek kapcsán, sőt, a dél-somogyi közbeszéd szerint az egykori bolhói laktanya is szóba került menekülttáborként, de erről Horváth Csaba polgármester még nem hallott.
Bevándorlók a II. János Pál pápa téren. Fotó: Béli Balázs
Laktanya üzemelt valaha Vízváron is. Itt azonban a terület annyira leromlott állapotban van, hogy alapjaiban nem alkalmas tábor kialakítására.
A Dráva menti települések vezetői egyetértenek abban is, hogy nagy eséllyel nem lesz aktuális a probléma, hiszen a folyó miatt nem egyszerű átkelni a határon, ráadásul az Ausztriába induló vonulat sem érinti a dél-somogyiakat. A teljes magyar-szerb határra épülő négy méter magas kerítés azonban új lehetséges határátlépési helyek felfedezésére ösztönzi majd a menekülteket.