Egy politikus (nő, édesanya) lekurvázása, és közösségünk művelődése, keresztény kultúránk megőrzése

Egy politikus (nő, édesanya) lekurvázása, és közösségünk művelődése, keresztény kultúránk megőrzése

Vannak esetek, amikor hosszú másodperceknek kell eltelnie, hogy az ember felfogja, amit lát, az tényleg az. Az ilyen meghökkentő élmények észlelése és annak valóságosságának realizálása között eltelt időben pörög a „szoftver”, aztán egyszer minden összeáll, és amikor el kéne hinned végre, hogy ez igaz, fura módon azt mondod: Ezt nem hiszem el!

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Pedig de, kénytelen vagy. Ahogyan idővel én is elhittem, hogy a magát nemzeti-keresztényként meghatározó kormánypárt érdekeit a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) zászlaja alatt szolgáló Ripost7 című lap prostituáltként ábrázolja Demeter Márta országgyűlési képviselőt. Nem mellékesen egy édesanyát. Miközben a 444 által közölt rövid cikket többször is elolvastam, kitartóan próbáltam a szemem a fideszes újság címlapjához szoktatni (nem sikerült), arra gondoltam, csak megnézem már, hogy a KESMA hogyan határozza meg magát. Mit írnak arról, hogy miért jött létre, mi a küldetése stb.

Nem kellett sokat fáradnom, a lényeget megtaláltam a nyitóoldalon, Az Alapító okiratának Preambuluma alatt.

„[…] Az elkövetkező évek, évtizedek döntésein múlik egy olyan közösség kiépítése a Kárpát-medencében és a tágabb értelemben vett visegrádi térségben, mely a keresztény–nemzeti értékeket közösen vallja, örökül kapott identitását megőrzi, a nemzetét érintő sorsfordító kérdésekben együttesen fellép, s értékeinket szem előtt tartva elismerést vív ki magának.

A múlt, a jelen és a jövő magyarjai közötti szövetséget mi magunk építjük, felelősséget viselünk egymásért, ezért a nemzetet szolgáló feladatok támogatása is közös kötelezettségünk. Hisszük, hogy nemzetünk jövője szorosan összefügg közösségünk művelődésével, keresztény kultúránk megőrzésével, így mindennapi tájékozódásunkkal is. […]

Hisszük, hogy a nemzeti, keresztény értékeinket közösen vallva, és a mai kor eszközeivel felvértezve, a jelenlegi és az előttünk álló évtizedek kérdéseire nemzeti alapon önálló válaszokat adhatunk. Ettől a céltól vezéreltetve, feladatunknak tekintjük azon előfeltételek megteremtését, kezdeményezések és megoldások támogatását, mely a nemzetünk jelen és jövő időben való felelős tájékoztatását szolgálja […]”

Nézzünk rá a képre, amin Demeter Mártát kurvaként ábrázolják, majd ízlelgessük a fenti soroknak azokat a szép, magasztos szófordulatait, mint például: keresztény–nemzeti értékek; nemzetünk jövője szorosan összefügg közösségünk művelődésével, keresztény kultúránk megőrzésével; nemzetünk jelen és jövő időben való felelős tájékoztatása.

Az újságírás csúcsa: A Ripost címlapján prostituáltként ábrázolják Demeter Mártát

Van már magyar politikai prosti - olvasható a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) részét képező Ripost címlapján, melyen az ellenzéki politikus, Demeter Márta arcát egy falat támasztó prostituáltra photoshoppolták. Itt még nem állt meg a kormánypárti bulvárlap, így Demeter, Jakab Pétert szólítja le azzal a felirattal, hogy "most te jössz, szépfiú".