Döbbenetes adatok: Magyarországon egyre többen fagynak halálra

Két hét alatt csaknem megduplázódott, negyvenről 75-re emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma.

A 35 áldozat közül heten nők voltak, a legfiatalabb 45, a legidősebb pedig 80 éves volt.

A 75 áldozat majdnem fele 38-an saját, fűtetlen otthonában fagyott halálra,

30-an közterületen, a szabad ég alatt, legalább heten pedig kórházba szállításuk közben, illetve odaérkezésük után.

A Magyar Szociális Fórum szerint a tömeges életvesztés hátterében a megélhetéshez szükséges anyagi feltételek hiánya áll, sokaknak az a kérdés, hogy egyen vagy fűtsön. A civil szervezet tapasztalata szerint megszaporodott a kisgyermekes családoknak a száma is, amelyek vészhelyzetbe kerültek, mert nincs mivel tüzelniük.

A hazipatika.hu szerint: "a testhőmérséklet csökkenésével a mozgás lelassul, a beteg tudata beszűkül, így az érzékei, agya nem riasztja a veszélyérzetét sem. Ha ilyenkor a hidegben elalszik, vagy elveszíti az eszméletét, akkor külső segítség nélkül nincs esélye a túlélésre." A szaklap hozzáteszi:  

fagyási sérülés bekövetkezhet akár már plusz hat Celsius fokos hőmérsékletnél is.