Íme a legegészségtelenebb országok rangsora

Kitalálja hányadik helyre futott be Magyarország?

A szívelégtelenség, a rák és a diabétesz. Ezek a világ vezető halálozási okai, amik évente 36 millió ember halálához vezetnek. Az esetek többségében ezeket a betegségeket az egészségtelen életmód idézi elő, mint az alkoholfogyasztás, a dohányzás vagy az elhízás - áll a Clinic Compare szaklap globális összehasonlításában, amit az Egészségügyi világszervezet, a CIA statisztikái és a World Lung Association nemzetközi tüdőgyógyászati szervezet adatai alapján készítettek.

Három egészségkárosító szokást: a dohányzást, az alkoholfogyasztást, illetve a kóros elhízást alapul véve hasonlították össze az országokat. Eszerint Európa az élvonalban van az egészségtelen országok listáján. A Top20-ból tíz pedig Kelet-Európából került ki.

20. Helyen végeztek az ukránok, akik évente átlagosan fejenként 13 liter tiszta szeszt fogyasztanak.

19. Lett az Egyesült Királyság, akik egyébként csak alkoholfogyasztás tekintetében a kilencedik helyen végeznének.

18. Románia, ahol 1619 cigaretta jut minden lakosra egy évben.

17. Görögországban a lakosság több mint negyede túlsúlyos.

16. Helyre érkezik az első nem Európai állam, Ausztrália. Ők évi 11,2 liter alkoholt gurítanak le fejenként.

15. Libanonban napi 9 szál cigi jut mindenkire, igen, a gyerekeket is beleértve.

14. A kanadaiak egyharmada van elhízva.

13. Belgium dohányzásban és alkoholfogyasztásban is előrébb, a hetedik helyen szerepel, de úgy néz ki súlyproblémákkal kevésbé küzdenek, így kimaradtak a Top10-ből.

12. Az észtek súlyproblémáik okozta bánatukat is alkoholba folytják.

11. Bulgária. Alkoholfogyasztásban a hatodik helyen és a társadalom egynegyede túlsúllyal küzd.

10. A litvánok mindenkit vernek piálásban. 18,2 liter alkoholt fogyasztanak átlagosan fejenként évente.

10. Holtversenyben a litvánokkal, egyedüli nem európai országként a Top10-ben az USA. Őket az elhízás húzta fel a langrétlán. A lakosság 35 százaléka kórosan túlsúlyos.

9. Luxemburgban csak 25 százalékon áll a túlsúlyosok arána és ők csak kicsit azok, nem is kórosan.

8. Lengyelországban az évi fejadag 1369 szál cigi és 12,3 liter alkohol.

7. Horvátországban 13.6 liter alkohol jut mindenkire évente.

6. Magyarországon átlagban 1774 szál cigit szív el mindenki évente, ami napi öt szálat jelent.

5. A szlovákok 27,4 százaléka elhízott.

4. Fehéroroszország ezüstérmes dohányzásban és alkoholfogyasztásban is.

3. Egy szlovénre napi hét szál cigaretta jut.

2. Oroszország önpusztításban lecsúszott az első helyről. Lehet ettől a hírtől majd még többet isznak és sikerül behozniuk a lemaradást. Egyelőre fejenként évi 13,7 liter alkoholt gurítanak le és pöfékelnek ha kell, ha nem. 2690 szál cigaretta jut mindenkire évente.

1. Csehország! Gondolta volna bárki, hogy a csehek a legészségtelenebbek a világon? Alkoholfogyasztásban az ötödikek, a 11. helyen szerepelnek dohányzás tekintetében és a lakosság 29,1 százaléka van elhízva.

Erre koccintsunk egy jó kis Becherovkával.