Eddig 325 embert szállítottak haza Izraelből Magyarországra

Eddig 325 embert szállítottak haza Izraelből Magyarországra

A külügyminiszter azt mondta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az izraeli biztonsági helyzetet, és minden, konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgárral tartják a kapcsolatot.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az ománi Maszkatban az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) közös tanácsülése után arról számolt be, hogy vasárnap éjszaka és hétfőn három járattal összesen 325 embert szállítottak haza Magyarországra, azonban azóta is többen jelentkeztek evakuációra.

"Most is arra szeretnék kérni mindenkit, hogy ne halogassa a konzuli védelemre történő regisztrációt" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó erről szóló bejelentekezésében azt is kijelentette, hogy

az érintettek "úgy járhatnak, mint akik most jelentkeznek, hogy ők is hazajöttek volna, de amikor a figyelemfelhívást közzétettük, akkor még nem érezték úgy, hogy a helyzet ennyire nehéz lenne, és inkább nem jelentkeztek vagy még elmentek egy-egy kirándulásra".

Szijjártó Péter leszögezte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az izraeli biztonsági helyzetet, s arról is értesültek, hogy előző nap rakétatalálat érte a tel-avivi repülőtér közvetlen környezetét. Ennek kapcsán tudatta, hogy a Budapestről Tel-Avivba tartó járatokat mostanra mindegyik légitársaság törölte. Ugyanakkor szavai szerint vannak rendkívül korlátozottan hozzáférhető alternatív útvonalak, amelyeken Izraelt el lehet hagyni.

"Ezekről konzuljaink folyamatosan tájékoztatást adnak azoknak a magyar állampolgároknak, akik még mindig Izraelben vannak, és a napokban jelentkeztek csak konzuli védelemre - hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy velük mind tartják a kapcsolatot, mindenkit informálnak az aktuális helyzetről.

A külügyminiszter elmondta: "Izraelben jelenleg háborús helyzet van, ezért természetes, hogy mindenki meg van ijedve, természetes, hogy mindenki azonnali információkat akar, de higgyék el, a konzul kollégák a legjobb tudásuk és a legaktuálisabban rendelkezésükre álló információk alapján adnak mindenkinek tájékoztatást."

"Ha nem lenne háború, nyugalom és béke lenne, nyilván sokkal könnyebb lenne a helyzet, de háborús helyzetben, kérem, értsék meg, hogy a helyzet percről percre változik" - fogalmazott Szijjártó, aki szavait úgy összegezte:

"Addig is minden, konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgárral tartjuk a kapcsolatot, fel tudják hívni a konzuli szolgálatot, és a konzuljaink a szükséges felvilágosítást és információkat megadják. Mivel a biztonsági helyzet rendkívül törékeny, ezért minden döntést a lehető legalaposabb óvatossággal és körültekintéssel kell meghozni."

Ismeretes, az izraeli-palesztin háború szombati fellángolása nyomán egyes források már ezernél is több halálos áldozatról számoltak be, miután a Gázai övezetből a Hamász több ezer rakétát zúdított egy időben Izraelre, azóta az iszlamista szervezet több mint száz túszt ejtett. Az izraeli válaszcsapás mellett totális blokádot is elrendeltek. Már külföldi állampolgárok is áldozatul estek az október 7-én kiújult konfliktusban, ahol tűzszünet aligha várható a közeljövőben. Időközben a Hamász vezetője kijelentette, nem tárgyal a túszokról a háború végéig, az ENSZ pedig a nemzetközi jog betartására intette a feleket.

(Címlapkép: Szijjártó Péter Ománban - Facebook)