Egy motoros életébe került a két menekülő embercsempész száguldozása

Filmbe illő autós üldözés zajlott ma hajnalban a Belgiumot Franciaországgal összekötő A16-os autópályán. A belga rendőrség egységei kilométereken át üldöztek egy gyanús személyautót, ami felszólításra sem volt hajlandó félreállni.

A különféle kábítószerekkel telezsúfolt autóban két feltételezett embercsempész, illetve további két férfi utazott, akik még Dunkerque térségében kezdtek el menekülni a hatóságok elől, és sikerült átjutniuk a belga határon.

A menekülők nem bízták a véletlenre a dolgot, 200 kilométer per órás sebességgel igyekeztek maguk mögött hagyni üldözőiket, út közben három súlyos balesetet is okozva.

Ennek köszönhetően vesztette életét egy szerencsétlenül járt holland motoros, egy autó pedig fejtetőre fordult az útpályán.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=kWvDI-6Dx1M]

A menekülő gépjármű maga is súlyosan megrongálódott, az üldözésé végére már csak a kerékabroncson gurult. A rendőrségnek ekkor sikerült feltartóztatnia a bűnözőket, akiket 15 lövéssel kellett ártalmatlanná tenni.

A két feltételezett embercsempészt lőtt sebekkel szállította kórházba egy mentőhelikopter, két bűntársukat a belga rendőrség a helyszínen őrizetbe vette.

[fb_pages_codes:immigration]

A két meglőtt férfi közül az egyiket életveszélyes állapotban volt, de társa is súlyos sérüléseket szenvedett. A hatóságok közlése szerint mindketten iraki állampolgárok.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=_LuOjQGWx5s]

Az eset sajnos nem túl meglepő, mivel az Észak-franciaországi vidékre az utóbbi években egyre több embercsempész banda fészkelte be magát, akik a francia kikötővárosokból indítják útnak kuncsaftjaikat Anglia irányába.