Maria Zaharova külügyi szóvivő, egy moszkvai sajtótájékoztatón a román fővárosban nemrégiben szervezett kiállítással kapcsolatban fejezte ki aggodalmait – írja az ittHon.ma. A tárlat az erdélyi szászok 1945-ös deportálását mutatta be, felidézve a szovjet munkatáborokba hurcolt sok ezer ártatlan ember szenvedéseit.
Moszkva ezúttal szép példáját adta annak, hogy a második világháborús zsidóüldözést ugyanolyan gyakorlottan forgatja politikai bunkósbotként, mint a nyugati politikai elit. A szóvivő ugyanis azt kifogásolta, hogy bár a kiállítást a holokauszt emléknapján nyitották,
mégis „csak visszafogottan” emékeztek meg a „haláltáborokba küldött zsidókról".
A Kreml kibukott azon is, hogy a német ajkú erdélyiek deportálásáról (tehát a Szovjetunió egyik emberiség ellenes bűnéről) szóló tárlatnak „nyíltan orosz-és szovjet (!) ellenes” hangulata volt.
Hogy a bolsevizmus bukása után több mint húsz évvel Oroszországot, amelynek népe messze a legtöbbet szenvedte a kommunista diktatúra hét évtizede alatt, miért zavarja a „szovjetellenesség”, arra talán csak az orosz néplélek legmélyén lehet választ találni. A megbírált kiállítás ugyanakkor bőven rejt tanulságokat a román nemzetkarakterről is.
Zaharova rámutatott: a szóban forgó kiállítás megnyitóján nagyvonalúan
elhallgatták azt a történelmi tényt, miszerint a deportálandó szászok listáját román köztisztviselők állították össze.
A román hatóságok így biztosították az erdélyi szász és magyar közösségek létszámának csökkentését a románok javára – tette hozzá.
„Ha másnak nem, de Klaus Johannis német etnikumú államfőnek ismernie kellene országa jelenkori történelmének ezeket az eseményeit” – idézte az Agerpres az orosz külügyi szóvivőt.
Mi történt valójában?
Nos, a valós események a következők voltak: 1944 október végén Moszkva arra utasította a román kormányt, hogy írja össze az országban élő összes német és magyar származású embert. A december 31-én átadott szovjet jegyzék végül „csak” a német ajkúak „jóvátételi munkára” hurcolását tartalmazta. A román politkai elit erősen megosztott volt: Nocolae Rădescu miniszterelnök és I. Mihály király tiltakozott, de végül engedelmeskedtek Sztálin parancsának. A kommunisták és a szélsőségesen soviniszta, véres magyarellenes pogromokat is szervező parasztpárti Iuliu Maniu persze lelkesen helyeseltek.
A nyugati hatalmak - mint oly sok más kérdésben ezekben az években – gátlástalanul kétszínű játszmát folytattak. Hivatalosan elítélték ugyan a deportálásokat, ám Churchill bizalmasan ezt mondta külügyminiszterének: nem érti,
„minek ez a felhajtás a szászok elhurcolása miatt”.
A brit kormányfő ugyanis úgy vélte, a szovjeteknek joga van azt tenni a megszállt országokban élő németekkel, amit csak akarnak.
A szászok és bánáti svábok kifosztása és elhurcolása aztán a román hatóságok és a Vörös Hadsereg együttműködésében zajlott, tehát
sem Moszkva, sem Bukarest súlyos felelőssége nem tagadható
(ahogyan Budapesté sem a svábok kitelepítése kapcsán.)
A kijelölt településeket lezárták, a telefon-és távíró összeköttetést elvágták, a szerencsétlen embereket pedig román-szovjet vegyes „őrjáratok” terelték fel a vagonokra. Mintegy 70-80 ezer főt hurcoltak el így 1945 elején, akik éveken át végeztek rabszolgamunkát Ukrajna és a Kaukázus bányáiban és nehézipari üzemeiben. Mintegy 10-20%-uk soha nem tért haza szeretteihez.