Ez a március 15-i esemény mozgatta meg a legtöbb embert

Ez a március 15-i esemény mozgatta meg a legtöbb embert

Majdnem mindenki elment rá.

Érvényesnek nyilvánították a vasárnap Észak-Koreában tartott parlamenti választásokat, a részvétel 99,99 százalékos volt – jelentette a KCNA állami hírügynökség hétfőn, a sztálinista állam tudósítását a 24.hu szemlézte.

A KCNA beszámolója szerint vasárnap (helyi idő szerint) 18 óráig minden választókerületben befejeződött a szavazás, a részvételi arány elérte a 99,99 százalékot. Ez azt jelentené, hogy

a 26 milliós országban legfeljebb 1-2 ezer fő maradt távol az urnáktól.

„Ez az arány minden választópolgár lelkesedésének köszönhető, akik elszántan igyekeznek bizonyítani államhatalmunk felsőbbrendűségét és erejét”

– olvasható a jelentésben.

Hétfő reggel még tartott a szavazatok összesítése. Kim Dzsongun, az ország vezetője vidéken, egy bányaipari központban adta le voksát.