Eldőlt: felépül a hatalmas Turul-szobor Szentendrén

Sok év után kerül pont az ügy végére: az önkormányzat hosszú tökölése és a tiltakozások ellenére felépül a Turul-szobor Szentendrén.

A szobor felépítését a Konzervatív Kör régóta szervezte, az önkormányzat pedig hosszú idő után végül meg is szavazta azt.
 
Az engedélyek azonban csúsztak, a szervezők pedig a figyelmeztetések ellenére gerillaakcióként mégis hozzáláttak a szobor felépítéséhez, és meg is hirdették az avatást július 2-ára.
 
A kezdeményezés ellenzői, így az " Eleven emlékmű - az én történelmem csoport" rendszeresen tiltakozott a szobor felépítése ellen, egy aktivistájuk egy héttel ezelőtt fel is mászott a már elkészült oszlopra, mire az építkezők rendőrt hívtak.
 
Az Alfahír úgy tudja, tegnap reggel az összes szükséges engedélyt sikerült beszerezni, így az építkezés legálissá vált, a szobrot pedig holnap délután 2 órakor ünnepélyesen felavatják.