„Szegény ember az, aki ígérni se tud” – idézi a vidéki mondást Adorján, hozzátéve: a politikusok a kampányban ebben egyáltalán nem szűkölködtek. Sőt, szerinte az ígéretekből valóságos mozsárágyúval lőtték tele a választókat. Most pedig ideje megnézni, mi maradt belőlük.
A leltár első tétele rögtön a gyógyszerek 0 százalékos áfája. A kampányban még arról volt szó, hogy a vényköteles és a vény nélküli gyógyszerek áfáját már a kormányzás első napján eltörlik. Adorján szerint ebből nem lett semmi. Ugyanígy nem valósult meg a KATA teljes körű visszaállítása, a családi pótlék megduplázása és a zöldség-gyümölcsök áfájának csökkentése sem.
Az egészségügy helyzete különösen éles kérdés. Az ígéretek között szerepelt évi 500 milliárd forint pluszforrás az ágazatnak, valamint a várólisták gyors csökkentése. Adorján szerint azonban nehéz látni ennek kézzelfogható eredményeit, miközben a kampányban még hőmérővel járta a kórházakat a miniszterelnök. A nyíregyházi kórházban például a betegek és hozzátartozóik extrém hőségről számoltak be, miközben civil összefogásból próbáltak mobilklímát vásárolni.
A listán szerepel az adócsökkentés, az orosz energiafüggőség mérséklése és az egymilliárd forint feletti vagyon megadóztatása is. Adorján szerint ezeknél sem látszik az a gyors változás, amit a kampányígéretek alapján várni lehetett volna.
Van azonban két olyan ügy, amelyben szerinte érdemes lenne elővenni a Jobbik korábbi javaslatait. Az egyik a „Férfiak 40” program, amely lehetővé tenné, hogy a 40 év ledolgozott munkaviszonnyal rendelkező férfiak nyugdíjba mehessenek. A másik december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása.
Adorján szerint mindkét kezdeményezés régóta szerepel a Jobbik programjában, és most már a kormány előtt is ott van a lehetőség, hogy megvalósítsa őket.
A videó végén azonban nem marad el a csattanó sem: Adorján Béla már a következő vlog témáját is belengeti, amelyben az „Út a börtönbe” programról és annak szerinte igencsak érdekes szabolcsi vonatkozásairól beszél majd.
Az első száz nap tehát szerinte inkább a kérdésekről, mint a válaszokról szólt. A kampányban elhangzott ígéretekből pedig most már ideje lenne nem újabbakat tenni, hanem néhányat végre teljesíteni is.
