Váradi Barna szerint súlyos mulasztás történik a magyar–ukrán alapszerződés végrehajtásával kapcsolatban. Közösségi oldalára feltöltött videójában arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyezményhez kapcsolódó jegyzőkönyv alapján a két ország egy paritásos vegyes bizottságot hozott létre, amelynek feladata többek között annak ellenőrzése, hogy a felek betartják-e a szerződésben vállalt kötelezettségeiket.
Váradi szerint a bizottságnak évente kétszer kellene üléseznie, ám 2011 novembere óta erre nem került sor. Számítása alapján így mintegy 30 ülés maradt el.
Korábban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzatnál is kezdeményezte, hogy kérjék a vegyes bizottság összehívását. Emellett közérdekű bejelentéssel fordult Orbán Anitához is. Elmondása szerint a külügyminisztertől azonban azt a választ kapta, hogy a beadványban foglaltak nem indokolják Magyarország hivatalos álláspontjának megváltoztatását, ezért nem kezdeményeznek további intézkedést.
Váradi ezt követően a Legfőbb Ügyészséghez fordult, és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett Orbán Anita ellen. Úgy véli, a vegyes bizottság összehívása a külügyminiszter feladatkörébe tartozik, így annak megtagadása szerinte jogsértő lehet.
„2011 novembere óta nem volt összehívva, tehát 15 éve az az 30 ülés lett gyakorlatilag” – fogalmazott Váradi, aki szerint a bizottság előtt számos, a kárpátaljai magyarságot érintő ügyet kellene megtárgyalni. Ilyennek nevezte többek között a helységnévtáblák kérdését, valamint a kényszersorozások ügyét is.
Az ügy jelentősége túlmutat a vegyes bizottság működésén. Úgy véli, ha bizonyítható, hogy Ukrajna nem tartja be az alapszerződésben vállalt kötelezettségeit, az alapot teremthetne a szerződés felmondására.
Váradi ezt azért tartja különösen fontosnak, mert álláspontja szerint az alapszerződés Magyarország területi igényeiről való lemondása miatt akadályozza a kárpátaljai kérdés nemzetközi jogi újranyitását. Szerinte a szerződés megszüntetését követően akár nemzetközi fórumokon is fel lehetne vetni a kárpátaljai magyarok önrendelkezésének kérdését.
A véleményvezér közölte: a feljelentéssel nem tekinti lezártnak az ügyet. A Külügyminisztérium elé demonstrációt is tervez, ahol a vegyes bizottság összehívását követelné. Mint fogalmazott: „ezt a vegyes bizottságot össze kell hívni”.
