Elfogyott humorérzék: tépkedik a plakátjaikat, feljelentést tesz a Kétfarkú Kutya Párt

A Kétfarkú Kutya Párt plakátjai kezdenek eltűnni az utcákról, a párt elnöke szerint önkormányzati megbízásból tépkedik azokat.

"Hallotta egy ismerősétől, hogy annak vannak olyan ismerősei, akik tudnak olyanokról, hogy" esete

Kovács Gergely elmondta: eddig ketten jelentkeztek azzal, hogy beszéltek a plakátokat tépkedő emberekkel, akik azt mondták nekik, hogy közmunkásként, az önkormányzat megbízásából tépkednek - adta hírül a 444.hu.
 
 
kétfarkú
Az egyik vicces plakát
 
Kovács azt mondta, hogy ezt egyelőre nem tudják bizonyítani, de nagyon várják olyanok jelentkezését, akik hasonlót tapasztaltak, és készek tanúskodni is. Bizonyítékokat (fényképek, videófelvételeket) is szeretnének gyűjteni.
 
"Hali, kéne segítség, hogy valahogy leállítsuk az önkormányzatokat, mert leszedetik a plakátainkat. Plakátot leszedni, főleg közpénzből leszedetni, kampányidőszakban eléggé tilos. A Blaháról 2 nap alatt ennek ellenére leszedték, 6kerben, 11ben ugyanez. Kéne nekünk videófelvétel erről a dologról, szóval van valakinek Blahára néző ablaka, ahol elhelyezhetnénk egy kamerát? ketfarkukutya kukac gmail pont com-ra írjatok légyszi. Illetve ha láttok ilyen esetet, akkor légyszi fotózzátok vagy inkább videózzátok le és küldjétek el nekünk."
- írják a Facebookon.
 
cvb
Egy másik vicces plakát

Elfogyott a humor: feljelentenek a fiúk

A Chuck Norris viccek és a feliratozott hitleres Bukás videók humorszintjét ostromló párt igyekezett felvenni a kapcsolatot az érintett budapesti önkormányzatokkal is, de eddig választ nem kaptak tőlük. Az eddigi tépkedések miatt ismeretlen tettes ellen már feljelentést tettek, nem kizárt, hogy az önkormányzatok a választási törvény alábbi kitétele miatt vették a bátorságot, hogy közmunkásokkal tépessenek.
 
"Országos népszavazási kampányidőszakban politikai reklámot a kezdeményezés szervezői, továbbá a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok tehetnek közzé."
 
Több vicces plakát egyszerre
 
Bár ajánlatos módon nekünk még viccpártból is csak egy humortalan jutott, plakátot tépkedni akkor sem szép és etikus dolog, ha ezekkel teszik.