Először leköpte, majd bocsánatot kért az örmény elnök az őt kritizáló férfitól

Először leköpte, majd bocsánatot kért az örmény elnök az őt kritizáló férfitól

Alen Szimonján szerint sértegették, ami szerinte nem maradhat következmény nélkül.

Bocsánatot kért pénteken Alen Szimonján örmény parlamenti elnök, amiért a héten leköpött egy járókelőt. A 43 éves honatya a Facebook közösségi oldalon azt írta: „Sajnálom, elvesztettem az önuralmamat egy sértés miatt, amellyel illettek”.

Az incidens heves vitákat vált ki szerte Örményországban a médiában. Levon Ter-Petroszján, Örményország első elnöke egyike volt azoknak, akik Szimonján lemondását követelték.

Az eset a hét elején történt, amikor egy járókelő árulónak nevezte a politikust az utcán. A képviselő utasította testőreit, hogy tartsák fogva a férfit, majd Szimonján a férfi arcába köpött - számolt be a sértett.

Szimonján nem tagadta a cselekményt, de kezdetben azt mondta: a sértegető vésse a fejébe, hogy „pofátlansága” nem marad következmények nélkül.

A törvényes hatóságok elleni sértésre törvényes választ fog kapni

- közölte az örmény elnök.

Miután az ügy nyilvánosságra került, a parlamenti elnök és a kormánypárti Polgári Szerződés (KP) vezető képviselője jelentős nyomás alá került. Az ország kormánya már amúgy is meggyengültnek számít, miután elvesztette a szomszédos Azerbajdzsánnal folytatott háborút a harcok sújtotta régióért Hegyi-Karabah területén 2020-ban. A konfliktus az országot mély válságba taszította.

Sok állampolgár úgy véli, hogy az a tűzszüneti megállapodás, amelyet az örmény miniszterelnök Nikol Pasinján miniszterelnök aláírt, és amelynek eredményeként Örményországnak le kellett mondania Hegyi-Karabah nagy részéről, árulásnak minősül.

(MTI)

Címlapkép: Az örmény parlament. Fotó: MTI/EPA