Elszámoltatást követel a Jobbik a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján

"A mindenkori kormányok végtelen cinizmusát és nemtörődömségét mutatja", hogy a kommunisták áldozatait nem kárpótolták.

A legnagyobb ellenzéki párt politikusa szerint "a mindenkori kormányok végtelen cinizmusát és nemtörődömségét mutatja, hogy a kommunista rendszer által megnyomorítottak jó része sosem jutott sem erkölcsi, sem más kárpótláshoz".

Mint írta, ezzel szemben a kommunista vezetők és az ezreket halálra ítélő bűnösök mai napig köztünk járnak, kiemelt állami juttatásokat élveznek, mint a soha bíróság által el nem ítélt Biszku Béla vagy Mátsik György.

Tudta?

Mátsik György volt az az ügyész, aki az 1956-os forradalomban részt vevő, még 18. életévét sem betöltő Mansfeld Péterre halálos ítéletet kért. A fiút nem sokkal 18. születésnapja után kivégezték.

Biszku Béla az 1956-os forradalom alatt fegyveres kommunistákat toborzott a felkelők ellen, majd a forradalom leverése után belügyminiszter lett, minek keretében a megtorlások egyik vezető alakja volt.

Mátsik György és Biszku Béla egyaránt magas, sokszázezres nyugdíjt kap a magyar államtól szolgálataiért, mintha nem is lett volna rendszerváltás.

Gyöngyösi szerint a rendszerváltás és politikai közéletünk szégyene, hogy a kommunista diktatúra kegyeltjei az elmúlt 25 év létező pártjainak mindegyikébe átmentették magukat, a Jobbikot kivéve.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja a Jobbik álláspontja szerint a mai napig aktuális kérdéseket vet fel, melynek alkalmából a nemzeti párt ismét az elszámoltatásra, a közélet megtisztításának szükségességére és az egykori áldozatok kárpótlásának fontosságára hívja fel a figyelmet.