Ön, mint színházigazgató, mit gondol színháza törzsközönségéről, en bloc? Milyen módszerekkel tudják felmérni a törzsközönség igényeit, ha egyáltalán lehetséges ez?
Az egri Gárdonyi Géza Színház Heves megye egyetlen színháza, legnagyobb kulturális intézménye. Mivel népszínházi küldetést teljesít, amely minden nézői réteget meg kíván szólítani, a törzsközönség életkora is széles skálán mozog, az óvodás korúaktól a nyugdíjasokig. Az egri híresen jó közönség, magáénak érzi és szereti a társulatot. Emellett az is büszkeséggel tölt el bennünket, hogy más megyékből, sőt határon túlról is egyre nagyobb számban akadnak bérleteseink.
Szervezőirodánk munkatársai napi kapcsolatban vannak közönségünkkel, így módunkban áll felmérni a darabválasztási- és egyéb igényeket. Én személy szerint, majd’ minden előadás előtt várom nézőinket a színház előcsarnokában, lehetőséget adva a személyes találkozásra és véleménynyilvánításra.
A közönség azon része, amely nem törzsközönség, Ön szerint milyen jellegű előadásokra megy el szívesen a Gárdonyi Géza Színházba?
Természetesen nagyon népszerűek a zenés előadások, minden évadban több bérletszünetes előadást is tartunk operett- és musical produkcióinkból, de komoly sikerrel játszottunk egy-egy katarzist hozó, nagy drámai művet is. Emellett egyre nagyobb az érdeklődés táncelőadásaink, és a Stúdiószínpadon játszott, rétegközönséget vonzó, különleges tartalommal bíró bemutatók iránt is.
Színházunkban a 2008/2009-es évad óta működik tánctagozat, mely 2011-ben a GGTánc Eger elnevezést vette fel. Amellett, hogy magasan képzett táncosaink színesítik a társulati palettát, s emelik zenés produkcióink színvonalát, önálló táncelőadásokat is létrehoznak, úgy a nagyszínpadon, mint a stúdióban, amelyek a táncműfajt különösen kedvelő közönségréteget szólítanak meg, s vonzanak színházunkba. Nagy érdeklődés kíséri minden évadban a tagozatvezetőnk, Topolánszky Tamás által megálmodott, többnapos Stúdiószínházi Táncfesztivált, mely rangos táncegyütteseket vonultat fel.
Stúdiószínházunkban rendszeresen hozunk létre olyan ősbemutatókat és speciális tartalmú előadásokat, amelyek rétegközönséget vonzanak. Ilyen volt az elmúlt években Egressy Zoltán: Vesztett éden című, Madách Imre életének egy speciális szakaszát bemutató drámája, Kocsis István alkotása, A fény éjszakája, amely Németh László és nagy drámai hőseinek ambivalens kapcsolatát bemutató drámája, illetve Görgey Gábor Görgey című, az ellentmondásos múltú nagy hadvezér személyiségét árnyaltan bemutató drámája.
Ha egyáltalán nem kellene figyelembe vennie a nézőszámok alakulását, eszközölne bármilyen változtatást a repertoárban? Ha igen, mik lennének ezek a változtatások?
Szívem szerint eltolnám az arányt a fajsúlyos üzenetű drámák, tragédiák, középfajú színművek irányába.
Az Ön meglátása szerint mit szeretnek a nézők a Gárdonyi Géza Színházban?
A műfaji sokszínűséget, a jól összekovácsolódott társulatot, a repertoár mához szóló, de a magyar színházi hagyományokat tiszteletben tartó színrevitelét.
Klasszikus, konzervatív értékeket sugárzó, eszközeiben modern, nemzeti népszínház
– ekként fogalmaztam meg igazgatói pályázataimban a Gárdonyi Géza Színház küldetését. Úgy gondolom, bebizonyítottuk, hogy a fenti elméleti megfogalmazás a gyakorlatban is megtölthető közérthető, előremutató tartalommal.
Hogyan tudja egy színház növelni a nézőszámot? Cél ez egyáltalán? Ha cél, az baj?
2011-ben, mikor átvettem a színházat, bizony igen komoly cél volt a nézőszám növelése - már csak azért is, mert e mutatószám erősen befolyásolja a színházaknak juttatott központi támogatás mértékét. Azóta az alig 6.000-es bérlőszám 13.500 fölé emelkedett, s a spontán jegyvásárlás mértéke is nőtt. Nézőszámunk további emelése nem célunk, hiszen lassan nem tudunk az évad alatt elegendő előadást produkálni ahhoz, hogy ezt a nézőszámot fenntartsuk és az igényeket megfelelően kielégíthessük.
Ön sokat dolgozott színészként – ez megkönnyíti az igazgatói feladatok ellátását?
Idén júniusban lesz 40 éve, hogy diplomát szereztem a Színház és Filmművészeti Főiskola (ma egyetem) színész fő-tanszakán. Pályám kezdetétől sok színházban, sokféle rendező és igazgató keze alatt dolgozhattam, nagyszerű kollégákkal. Sok igazgató működését figyelhettem közelről és vonhattam le munkájukból tapasztalatokat. 28 éve vagyok a Gárdonyi Géza Színház tagja, hatodik éve igazgatója. A társulatot ismerem. Bajtársaim.
Ön szerint mi a tehetség?
A tehetség alkotó állapot. Olyan képesség, amelynek birtokában korábban nem létező, új szellemi, tárgyi alkotás születhet. Ennek a képességnek vannak kivételes, erőtől duzzadó, aktív időszakai és lehetnek búvópatakként el-el tűnő szakaszai is.
Milyen küzdelmekkel kell szembenézniük a Gárdonyi Géza Színházba bekerülő fiatal színészeknek?
Ha művészi szempontból közelítünk a kérdéshez, nos, a hozzánk érkező fiataloknak abba az alkotói létbe kell beilleszkedniük, amely színházunknak már sajátja. A fentiekben említett esszenciális népszínházi megfogalmazás bizonyos mértékű szellemi kihívást is jelent. Nemzeti drámairodalmunk felvállalt, népszerűsítő színrevitele, kortárs művek, magyar ősbemutatók létrejöttének igénye, drámaírók, dramaturgok, különböző rendezőegyéniségek folyamatos meghívása és az általuk gerjesztett szellemi elvárás szolgálata jelent alapvető kihívást fiatal társulati tagjaink számára. Társulatunk nagyon befogadó, a fiatal kollégákat örömmel segíti.
Ha anyagi szempontok alapján közelítjük meg a kérdést, először is szögezzük le, hogy a színházi szakma - s ez alatt nem csupán a művészeket, de a színház tevékenységét szolgáló művészeti és egyéb dolgozókat is értem - mélyen alulfinanszírozott. Társulatunk döntő többsége közalkalmazott; ágazatunkban a bértábla 2008 óta nem változott! Minden vidékre szerződő színésznek szembe kell néznie ráadásul azzal a ténnyel, hogy nincs annyi lehetősége a színházi fizetését más művészeti tevékenységből szerzett jövedelemmel kiegészítenie, mint, teszem azt, a fővárosban.
Az előző kérdéshez kapcsolódóan: vannak olyan nehézségek, amelyek intézményspecifikusak?
Művészi értelemben igen: azt gondolom, hogy a Gárdonyi Géza Színház szellemisége, az a színházeszmény, amelyet színházunk vállaltan képvisel, ritka a magyar színházi életben. Ilyen módon beszélhetünk intézményspecifikusságról.
Anyagi szempontok alapján is vannak természetesen kihívások, például a munka-, vagy lakhatási körülmények. Színházunk ilyen irányú gondjai állami, illetve önkormányzati segítséggel nagyrészt megoldódtak. Színházépületünk 2000-ben, Színészházunk a tavalyi évben felújításra került.
Milyennek tartja a mai magyar színházi életet?
Alapvetően megosztottnak, valamint a kultúrpolitika által némileg magára hagyatottnak. A két színházi szervezet, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság ellentétes színházeszményt képvisel. A főváros színházai többnyire a Színházi Társaságba tömörültek, a vidék adja a Teátrumi Társaság tagságának nagy részét. A főváros alapvetően német típusú, elkötelezetten liberális színházlátású, míg a vidék színházai magától értetődően népszínházi küldetésűek. Ilyen módon nemigen lehetnek szakmaközpontú, liberális elképzeléseik. Ebben a fajta megosztottságban a Gárdonyi Géza Színház eltökélten halad a klasszikus-konzervatív-nemzeti úton.
Milyen darabokat néz szívesen kikapcsolódás céljából?
Én inkább bekapcsolódás céljából nézek színházi előadásokat. Fontosnak tartom, hogy minden műfajra nyitottan, pozitív élményvággyal nézzem a színházat, legyen az bármilyen irányzatú. Mindenevő vagyok, az önmagukhoz igényesen hű, magas művészi színvonalú előadásokat szeretem.
Milyen darabokból merít szakmai inspirációt?
A fent vázoltakhoz hasonló előadásokból. De egy rossz előadás is inspirálhatja az embert – arra, hogy mit kerüljön el mindenképp.
Milyen kvalitások kellenek ahhoz, hogy valaki jó színházigazgató legyen?
Ha számba vesszük a mai magyar színházak igazgatóit, kiderül, gyakorlatilag 80%-ban színészek. Olyan színészek, akik rendeznek és játszanak is, miközben irányítják társulatukat. Jó, ha egy színházigazgató színészi, rendezői, sőt, menedzsertulajdonságokkal is rendelkezik, hiszen úgymond klasszikus színházigazgató ma már nem létezik, abban az értelemben biztosan nem, ahogyan Radó Vilmos, vagy Lendvai Ferenc volt színidirektor. A mai magyar színházak működésük szerint költségvetési intézmények, közhasznú nonprofit kft-k, vagy éppen részvénytársaságként működnek. Ma egy színházigazgatótól elvárható követelmény, hogy a kiadványok szerkesztéséhez, a dramaturgiai feladatok ellátásához és a gazdasági működtetéshez is értsen. De ezen túl a pedagógiai érzék, a szociális érzékenység, a türelem, az emberismeret, a szeretet a legfontosabb alaptulajdonságok, amelyek egy jó színházigazgató ismérvei.
Hogyan látja a saját színházigazgatói pályáját: vannak esetleg olyan gondolatai, elképzelései, amelyek most homlokegyenest ellenkeznek a korábbiakkal?
Azt gondolom, hogy azokat az alapelképzeléseket, amelyeket 2011-es első igazgatói pályázatomban megfogalmaztam, sikerült megvalósítani. Kialakult a Gárdonyi Géza Színház sajátos, karakteres, összetéveszthetetlen arculata. Második igazgatói ciklusomban, amelyet idén február 1-jén kezdtem, a megtartva továbblépni elvét szeretném követni. Megtartva azokat az értékeket, minőséget, amelyet 2011-2015 között elértünk munkatársaimmal, kollégáimmal, és továbblépni, fiatal, pályakezdő színészeket, színésznőket beépíteni a társulatba. Friss szemléletű rendezők, tervezők, dramaturgok, zenei munkatársak újító erejét szeretném integrálni társulatunk életébe. Természetesen azokra a művészkollégákra szeretnék támaszkodni, akik egyetértenek színházi szemléletünkkel, azzal a hagyományokra építkező, nemzeti elkötelezettségű színházeszménnyel, amely rendkívüli sikereket hozott az elmúlt öt évben.
Korábban kevésbé éreztem szükségét gyermekek, gyermekszereplők foglalkoztatásának, ez az alapfelfogásom döntően megváltozott. Igényes, sikeres színrevitelben jött létre színházunkban A muzsika hangja, a Légy jó mindhalálig, A Hókirálynő, A kis herceg. Ezekben a produkciókban nagy számban vettek részt tehetséges kisdiákok, lányok is, fiúk is. Színpadi teljesítményük minden néző, különösen iskolatársaik, tanáraik, családtagjaik körében rendkívüli vonzóerővel bíró, népszerű, közösségteremtő motiváltságú volt, biztos vagyok benne, hogy a következő évadra tervezett Legyetek jók, ha tudtok is hasonló sikert hoz majd.
A pályája során milyen arányban hozott kifejezetten a kísérletezést szolgáló döntéseket?
Kísérletként tartom számon azt a kezdeményezést, amellyel nagy magyar drámaírók, nemzetünk életében fontos személyek, vagy különleges egyéniségek sorsát, vívódásait vittük és visszük színre.Törzsközönségünk kedveli és kifejezetten igényli az ilyen jellegű darabokat stúdiószínházunkban. Következő évadunkban Kocsis István: Tárlat az utcán című drámáját tervezzük bemutatni - Vincent van Gogh és Paul Gauguin ambivalens kapcsolata, sorsa, életútja nagyszerűen kapcsolódik e tárgykörhöz.
Esetleg írna példát sikeres és sikertelen kísérletekre?
A már említett stúdiószínházi előadások sikeres kísérletek voltak.
Nagyszínpadunkon szokatlan módon mutattuk be Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét: a verses dráma minden prózai főszereplőjének volt táncos-alteregója, és élőzenei aláfestéssel, Hűvösvölgyi Péter és Bonyár Judit népzenekutatók, zeneművészek közreműködésével vittük színre a darabot. A most záruló szezonban ugyancsak nagyszínpadunkon mutattuk be a partiumi születésű, egri kötődésű író, Gál Elemér Héthavas című regényének színpadi adaptációját Héthavas gyermekei címmel. Természetesen az ilyen színpadi kíséreltek bizonyos mértékben megosztják a rendkívül heterogén ízlésvilágú nézői rétegeket. Ettől eltekintve semmiképpen sem nevezném sikeretlennek ezeket a bemutatóinkat.
Vannak, akik élesen kritizálják azokat a színházakat, amelyek nem bontják le azt a bizonyos „negyedik falat”. Ön mit gondol erről?
Azt, hogy a dolog nagyban függ az előadandó darabtól, s attól, ki mire használja az „átjárót”, amely a „negyedik fal” lebontásával keletkezett.
Én a klasszikus színházi formákat kedvelem igazán. A nézőre a drámák erejével, a katartikus véghatás eszközeivel, a színpadi látvány vizuális hatásaival, auditív hangzásvilággal, a színház klasszikus, komplex hatáselemeivel szeretnék hatni. Az ilyetén fajta színrevitelben készült előadás is élhet a nézőre való „kikacsintás” lehetőségével, amennyiben a darab ezt megengedi - s máris nincs negyedik fal.
Paul Portner Hajmeresztő című, eleve interaktív előadásmódra íródott darabja nagy sikerrel ment színpadunkon, s a legkisebbeknek szóló gyermekelőadásaink gyakran élnek a nézők közvetlen bevonásának lehetőségével.
Természetesen lehet kísérletezni a nézőn sokféle hatáselemmel, de a klasszikusok elferdítését, vagy a sokkoló „interaktív elemeket” - különösen vidéken - a nézők döntő többsége nehezen tűri, s a megszokott formákhoz ragaszkodik. Budapesten talán néhány, művészszínházi elképzeléseket követő társulat, 80-100 fős nézőtér előtt, gyakran használhatja a „negyedik fal” lebontását célzó sajátos eszközöket. A magam részéről ezt a formációt inkább performance–nak, mint színháznak nevezném.
Ha nem színházigazgató lenne, mivel foglalkozna szívesen?
Nagy valószínűséggel festőművész édesapám és szobrászművész idősebbik bátyám vonalát követtem volna. Édesapám fegyelmezett, konstruktív realizmusa és természetelvű nonfigurációs kísérletei, valamint János bátyám virtuóz, tapintható plasztikája rendezéseim látványvilágában mai napig alapélményként köszönnek vissza. Régebben sokat rajzoltam, festettem. Ha maradna rá időm, ma is szívesen tenném. Ha nem a színházzal kötöttem volna össze az életem, nagy valószínűséggel grafikus, festőművész lennék.