Igyekszem megbecsülni, hogy ez megadatott nekem. Hogy gyerekkori emlékeim által '56 számomra nem csupán néhány oldal a történelemkönyvekben, nem pusztán egy pirossal szedett dátum a naptárban, hanem az élő, emberi valóság.
Gyermekkorom hősökre emlékezésének talán még erőteljesebben érzelmes része, ahogy november 4-én édesanyám gyertyákat gyújt az ablakban. És gyertyákat láttam más házak ablakaiban is.
Ezek a gyertyák az eltiport forradalom, a szabadságért harcoló mártírok felett érzett gyászt jelentették nekem. De fényük jelentette egyben a reményt is. A reményt, hogy egy élet sem hiába esett áldozatul a világ leghatalmasabb hadseregével szemben vívott harcban.
Azért, hogy az igazi pesti srácok, a szabadságharcosok kiállása a hazánkért értelmet nyerjen, még mindig van mit dolgoznunk. 27 évvel az úgynevezett rendszerváltás után.
Isten áldja a hősöket!