Völner utódjának a diplomája után most a vállalkozása kapcsán lenne mit megmagyarázni, feketén foglalkoztathatott embereket

Völner utódjának a diplomája után most a vállalkozása kapcsán lenne mit megmagyarázni, feketén foglalkoztathatott embereket

Erős Gábor, aki a vesztegetési botrányba belebukott Völner Pál helyett indul az országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP jelöltjeként, 2018-ban felkerült arra a jegyzékre, amelyen a NAV azokat listázza, akiknél be nem jelentett alkalmazottat találtak - számolt be róla a Szabad Európa.

Ahogy arról az Alfahíren elsőként beszámoltunk, Erős Gábor diplomájával kapcsolatban sem teljesen tiszta minden, ezúttal pedig a vállalkozása kapcsán derültek ki érdekes fejlemények. Eszerint a NAV bizonyos időközönként közzéteszi azon vállalkozásoknak a listáját, amelyekről kiderült, hogy nem jelentették be alkalmazottjuk munkaviszonyát, tehát feketén foglalkoztattak, erre a listára pedig felkerült 2018 végén Erős Gábor. A politikus 1998 óta egyéni vállalkozóként dolgozik a vendéglátásban, az alkalmazottak feketén foglalkoztatását bizonyító táblázat a NAV honlapján már nem elérhető, mivel a határozat után csak két évig maradnak rajta a listán a feketén foglalkoztatók, azonban egy archivált változat még letölthető róla. Erős 2019 végén szüntette meg egyéni vállalkozását, a vendéglátást a Gran Dervim Kft.-t keresztül folytatta, amelyet 2019-ben hozott létre családtagjaival.

Erős Gábor 2014-ben lett önkormányzati képviselő Esztergomban, majd 2019-ben választotta alpolgármesterré a fideszes többségű képviselőtestület. Erős korábban játékvezető és asszisztens volt, többek között a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon Kassai Viktor segítőjeként tevékenykedett. Azután lett a Fidesz jelöltje Komárom-Esztergom megye 2-es számú választókerületében, hogy 83 millió forint kenőpénz átvétele miatt vesztegetési ügybe keveredett Völner Pál, a körzet jelenlegi kormánypárti képviselője, aki képviselői mandátumát megtartotta a botrány ellenére.