Gyorsítanák a bevándorlók áttelepítését az EU-csúcson

De nem valószínű, hogy lesz döntés.

A megszokottól eltérő módon nem kettő, hanem pusztán egy napot szántak az Európai Unó állam- és kormányfőinek tanácskozására, holott téma lenne bőven.

Az idő rövidsége miatt az olyan kérdések, mint a migrációs válság nem is szerepelnek kiemelt helyen, ugyanis az olasz és a görög álláspont annyira távol esik például a V4-ek által felvetett szempontokkal, ami kizárja, hogy csütörtökön eredményt lehetne felmutatni.

Az elképzelés ugyanakkor nem változott. Az mno.hu által bemutatott szövegrészlet a tagállamokat további erőfeszítések megtételére szólítaná fel annak érdekében, hogy felgyorsítsák a kísérő nélküli kiskorúak, illetőleg a már létező letelepedési programokban regisztrált menekültek áthelyezését.

Ezzel kapcsolatban elképzelhető egy lábjegyzet is. Hazánk és Szlovákia ugyanis az Európai Bíróságon támadta meg a Belügyminiszterek Tanácsában elfogadott, 160 ezer menekült szétosztását megcélzó határozatot (ennek részeként hazánknak mintegy 1300 migráns menekültügyi eljárását kellene lefolytatnia - és ezzel a döntéssel kapcsolatban szokta Orbán Viktor azt hangsúlyozni, hogy becsapták őt). Elviekben, az ítéletig nem várható betelepítés, de persze ez is a jövő zenéje.

Mindenesetre úgy tudni, hogy nem is migrációs helyzet, hanem a szíriai konfliktus, illetőleg az EU-Ukrajna társulás/szabadkereskedelmi egyezmény van inkább terítéken a csúcstalálkozón.

Utóbbi kapcsán a V4-ek közös nyilatkozatban álltak ki: támogatják Ukrajna társulási és szabadkereskedelmi megállapodásának ratifikációs folyamatát, valamint hangsúlyozták, olyan megoldást keresnek, amely lehetővé teszi a folyamat gyors lezárását valamennyi uniós tagállam jóváhagyásával.

A megállapodással a kétoldalú kapcsolatok erősödni fognak, létrejötte fontos eleme a keleti partnerségi és az európai szomszédsági politikának. Az MTI tájékoztatása szerint hozzátették, meg kell adni Ukrajna polgárainak a vízummentes beutazás lehetőségét minden további késedelem nélkül.