Az EU külügyi főképviselője szerint Európa naiv volt Kínával kapcsolatban

Az EU külügyi főképviselője szerint Európa naiv volt Kínával kapcsolatban

Hétfőn virtuális EU-Kína-csúcsot tartottak, melyen Charles Michel, az Európai Tanács, valamint Ursula von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vettek részt Hszi Csin-ping elnök és Li Ko-csiang miniszterelnök mellett. Napirenden szerepeltek a kereskedelem, az emberi jogok és az éghajlatváltozás is.

A Bizottság és a Tanács úgy véli, hogy nagy szükség van egy EU-Kína beruházási megállapodásra, amely biztosítaná az egyenlő versenyfeltételeket.

Charles Michel szerint a Kínával való együttműködés lehetőség és szükségszerűség, de látnunk kell, hogy eltérőek az értékeink és politikai rendszereink.

A kereskedelmi kapcsolatok magukért beszélnek: 2019-ben Kínának az EU volt a legnagyobb kereskedelmi partnere, míg az EU-nak Kína a második helyen áll ebben az összevetésben.

Eredmény

Néhány konkrét eredményt is sikerült elérni a csúcson, például a következő hetekben aláírják a földrajzi árujelzőkről szóló megállapodást.

Ellentétek

Az EU részéről hangsúlyozták, hogy az új digitális technológiák fejlesztésének együtt kell járni az alapvető jogok tiszteletben tartásával és az adatvédelemmel, ennek kapcsán szót ejtettek aggodalmaikról is a kiberbiztonság és dezinformáció területén.

Tapasztaltunk kibertámadásokat a kórházak és a számítástechnikai központok ellen. Megnőtt az online dezinformáció. Világosan rámutattunk, hogy ezt nem lehet eltűrni

- jelentette ki Ursula von der Leyen.

Az EU vezetői Hongkongot is a témák közé emelték, az elfogadott nemzetbiztonsági törvény szerintük veszélyezteti a városállam függetlenségét, valamint kifogásolták Peking fellépését Tibetben és Hszincsiang-Ujgur tartományban is.

Kínában megszavazták az új nemzetbiztonsági törvényt, veszélyben Hongkong szabadsága

A várakozásoknak megfelelően elfogadta csütörtökön a kínai parlament a múlt pénteken ismertetett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet. A hongkongi demokráciapárti politikusok és aktivisták aggodalmai szerint a hongkongi szabadságjogokat korlátozó törvénytervezet betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket.

A tárgyalások után csak az európai fél tájékoztatta a sajtót, hivatalos információk nincsenek a kínai vezetés reakcióiról.

A Politico szerint Borrell a German Marshall Fundnak adott interjújában arról beszélt, hogy nem akarnak szisztematikusan rivalizálni Kínával, de nem is naivak. Mintegy beismerésként hozzátette, hogy megbízatásuk elején azt mondta, mi, európaiak kicsit naivak voltunk Kína tekintetében, és ebben egyet is értett Donald Trumppal.

(Politico)